TV műsor

Bíznak kínai üzletükben a német vállalatok

Külföld, 2021.02.02

Tavaly a koronavírus-válság ellenére is növelni tudta forgalmát a Kínában tevékenykedő német vállalatoknak több mint a fele, és nagy várakozásokkal tekintenek az idei év eredménye elé is a német kereskedelmi kamara kínai tagozatának kedden publikált hangulati felmérése alapján.

A koronavírus-válság idején számos német vállalatnak jelentett biztos támaszt a kínai üzletágának a forgalma. A kamara felmérése alapján a Kínában tevékenykedő német vállalatoknak 39 százaléka tudta növelni a forgalmát, 42 százalékuknak pedig a nyeresége is emelkedett. A cégeknek egy negyede pedig meg tudta őrizni nagyjából a 2019-es szinten bevételét és eredményét.

A nagy nemzetgazdaságok között csak Kína tudott GDP-növekedést elérni tavaly, és ebből "az országban tevékenykedő német vállalatok is hasznot húztak" a felmérésben részt vevő KPMG üzleti tanácsadó cég szakértője Andreas Glunz szerint. Az EU-ban és az Egyesült Államokban elszenvedett visszaesést az év második felében Kínában megindult lendületes növekedésnek köszönhetően jórészt kompenzálni tudták.

A német kereskedelmi kamara a bürokratikus követelményekben látja a kínai üzlet további bővítésének a legnagyobb akadályát. A vámszabályok és -eljárások, a működéshez szükséges engedélyek beszerzése, az új kiberbiztonsági követelmények teljesítése, valamint szociális kreditrendszer alkalmazása mind megnehezíti a német vállalatok működését.

A német kamara felmérése alapján a Kínában tevékenykedő cégek 77 százaléka úgy ítéli meg, hogy az az ágazat amiben működik jobban fog teljesíteni Kínában mint más piacokon. 72 százalékuk ezért bevétele és 56 százalékuk nyeresége növekedését várja 2021-ben. A megkérdezett cégeknek 96 százaléka egyáltalán nem foglalkozik a kínai piac elhagyásának a gondolatával, ellenben 72 százalékuk további beruházásokat készül végrehajtani. Ezen belül 44 százalék termelőberuházást, 34 százalék gépek és berendezések beszerzését, 32 százalék pedig kutatási-fejlesztési kiadásai növelését tervezi. Nagy üzleti lehetőségeket lát Kínában a megkérdezettek 58 százaléka az új technológiák terén, 51 százalékuk pedig a digitalizáció terén.
https://china.ahk.de/news/news-details/business-confidence-survey-2020-2021
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!