Börtönbe kell vonulnia Romániában Traian Basescu volt államfő korrupcióért elítélt egyik bizalmasának

Külföld, 2022.04.07

Le kell töltenie korrupcióért kiszabott hatéves börtönbüntetését Elena Udrea volt román turisztikai miniszternek, Traian Basescu volt államfő egyik legfőbb bizalmasának, miután a legfelsőbb bíróság csütörtökön megalapozatlannak minősítette és jogerősen elutasította a 2018-as elmarasztaló ítélet ellen emelt semmisségi panaszt.

A csütörtökön hozott ítélet a hat éve kezdődött, bonyolult jogi eljárás végére tett pontot. Udreát 2016-ban többrendbeli megvesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és európai alapok eltérítése vádjával állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint Udrea több közbeszerzési eljárás során a szerződés értékének tíz százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől, illetve az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozott közpénzekből 2011-ben egy ökölvívó gálát.

A korrupciós ügyben a román legfelsőbb bíróság 2018-ban hozott első ízben jogerős ítéletet, Udrea azonban akkor nem került börtönbe, mert az ítélet elől Costa Ricába menekült, és az elhúzódó kiadatási eljárás közben Romániában olyan alkotmánybírósági döntés született, amely szabálytalannak nyilvánította a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsainak kialakítását, és ezért 2014-ig visszamenőleg az összes ilyen ítéletet (köztük Udreáét is) megsemmisítette.

Udrea dossziéja időközben az Európai Unió Bíróságán is megfordult, csütörtökön pedig a román legfelsőbb bíróság - immár szabályszerűen létrehozott - öttagú bírói tanácsa szavazattöbbséggel hozta meg a politikus bebörtönzését jelentő jogerős döntést.

Az elítéltet csütörtökön hiába kereste a rendőrség az Ilfov megyei otthonában, mert kiderült, reggel, még az ítélethirdetés előtt, elhagyta az országot. Udrea nem volt hatósági felügyelet alatt, így jogszerűen távozhatott Romániából. A rendőrség azonnal nemzetközi körözést adott ki, majd csütörtök este közölte, hogy a két ország közti együttműködés ereményeképpen Udreát őrizetbe vették Bulgáriában, a görög határ közelében. A román hatósgok megkezdték a kiadatási eljárást.

Elena Udrea ügyeit azért övezi még mindig nagy médiafigyelem Romániában, mert Basescu elnöksége idején tíz éven keresztül az ország egyik legbefolyásosabb, és legtöbbet szereplő politikusának számított. Egy másik, illegális kampányfinanszírozási ügyben - amelyben Basescu egyik lánya is letöltendő börtönbüntetést kapott - első fokon nyolcéves szabadságvesztésre ítélték, de ebben az ügyben még folyamatban van a fellebbviteli tárgyalás.

Nemcsak pártfogoltja, hanem a - jelenleg európai parlamenti képviselőként politizáló - volt elnök is nehéz helyzetben van mostanában: Basescu elveszítette volt román államfői előjogait, egyebek mellett a számára kiutalt protokollvillából is kilakoltatták, miután a legfelsőbb bíróság márciusban jogerős határozatban mondta ki, hogy ötven évvel ezelőtt, egyetemi hallgatóként együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!