Brexit - A brit kormányfő a parlament október közepéig való felfüggesztését kéri

Külföld, 2019.08.28

Boris Johnson brit kormányfő bejelentette szerdán, hogy kezdeményezi az uralkodónál a parlamenti munka felfüggesztését október közepéig, ami szakértők szerint gyakorlatilag megfosztaná a képviselőket annak lehetőségétől, hogy jogszabályi úton elejét vegyék a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli esetleges megszűnésének.

A miniszterelnök levélben tájékoztatta a parlament alsóházának tagjait erről szóló döntéséről. Ebben közölte, arra kéri II. Erzsébet királynőt, hogy a szeptember 3-án véget érő nyári törvényhozási szünet utáni héten zárja be a parlamenti ülésszakot. Az új ülésszak a miniszterelnök tervei szerint október 14-én nyílik meg az uralkodó beszédével, amelyben ismerteti kormánya törvényhozási terveit. A képviselők ezek megvitatása és az október 17-18-án esedékes EU-csúcs után, október 21-22-én szavazhatnának a programról - jelentette be Johnson.

Bírálatok szerint a parlamenti ülésszak szokatlanul hosszúnak tekinthető felfüggesztésével a július vége óta hivatalban lévő kormányfő lényegében megfosztja a képviselőket attól, hogy jogszabályok révén kikényszerítsék a Brexit október 31-én esedékes határidejének újbóli elhalasztását. Boris Johnson határozott álláspontja, hogy a brit EU-tagság - "ha törik, ha szakad" - megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az elődje, Theresa May által az Európai Unióval elért, ám a parlament és a jelenlegi kabinet által az ír-északír határellenőrzés elkerüléséről szóló tartalékmegoldás miatt elvetett megállapodást, akár nem.

Az alsóházban többségben vannak a megállapodás nélküli Brexitet elutasító képviselők, a Konzervatív Párt pedig kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányoz, és így is csak egyfős többséggel.

A parlamenti ülésszak felfüggesztése gyakori a brit politikában ősszel, a három nagy párt kongresszusának idejére szólóan. Idén az első, a Brexit-ellenes Liberális Demokratáké szeptember 14-én kezdődik, a sort pedig a Boris Johnson vezette Konzervatív Párté zárja az október 2-án véget érő tanácskozással. A parlament tehát 12 nappal később ülne össze újra. Tavaly a pártkongresszusok után hat nappal, 2017-ben öt nappal már újra ülésezett az alsóház.

A miniszterelnök szerdán hírtelevízióknak nyilatkozva visszautasította az arról szóló vádakat, hogy nem marad elég idő megvitatni a Brexittel kapcsolatos lehetőségeket, és arról beszélt, hogy kormánya rendkívül nagyratörő programmal áll elő, többek között az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), az infrastrukturális fejlesztésekre és az oktatásra vonatkozóan. Hangsúlyozta, ideje a Brexit utáni időkre szóló tervekre összpontosítani.

A parlament jelen körülmények között, október közepéig való felfüggesztését hevesen bírálták az ellenzék soraiból, azt hangoztatva, hogy sérti a brit alkotmányosság központi elemét, a parlament szuverenitását. A Liberális Demokraták soraiból casus bellinek - háborús oknak - minősítették a lépést.

A parlamenti ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn előrehozott választásokat sürgetett és találkozót javasolt a vezető törvényhozóknak és az ellenzék vezetőinek, hogy megvitassák, miként hiúsíthatnák meg Johnson tervét.

A Labour helyettes vezetője, Tom Watson "a demokrácia elleni egészen botrányos támadásnak" nevezve szintén elítélte, mint ahogy a Skót Nemzeti Párt élén álló Nicola Sturgeon is. A skót miniszterelnök egyúttal sürgette a képviselőket, hogy fogjanak össze a kormányfő terveinek megakadályozására, és úgy fogalmazott, hogy "sötét nap lehet ez a demokrácia számára".

Kifogásolták a lépést a kormányzó Konzervatív Párt soraiból is. Philip Hammond, a Theresa May vezette kormány pénzügyminisztere, aki határozottan ellenzi a rendezetlen Brexitet, "mélyen antidemokratikusnak" nevezte, John Bercow házelnök pedig "alkotmányos gyalázatként" jellemezte. Szerinte "teljesen nyilvánvaló", a kormányfő azt akarja megakadályozni, hogy a parlament megvitathassa a Brexitet, és teljesítse kötelességét az ország sorsának alakításáról.

Bírálatok érték a kormányt amiatt is, hogy politikai harcokba rángatja az uralkodót.

A Skóciában üdülő királynő a hírek szerint még szerdán megvitatja tanácsadó testületével (Privy Council) a kormány kérését. Szakértők szerint az uralkodó rendkívül konzervatív a tekintetben, hogy távol tartja magát a politikától, különösen a pártpolitikától, és jelképesnek tekinthető szerepe azt diktálja számára, hogy elfogadja a kormány kérését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!