Brexit - Horvát kormányfő: Zágráb támogatná a kilépési határidő meghosszabbítását

Külföld, 2019.03.13

Horvátország támogatná a brit EU-tagság megszűnésére kijelölt március végi határidő meghosszabbítását - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán Zágrábban, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot a kilépés miatt, amelyet szerint a referendummal való visszaélés következménye.

Úgy vélte: két lehetséges forgatókönyv van a határidő meghosszabbításra. Az első a rövidebb, amely az európai parlamenti választásokig, esetleg július 1-jéig tarthat, a második akár hosszabb ideig is, de ez számos egyéb kérdést vetne fel, mint például az Európai Parlament összetétele - mondta. A kilépési határidő szükséges meghosszabbításánál a horvát kormányfő azt szeretné, ha az a rövidebb határidővel történne meg.

Plenkovic emlékeztetett, hogy a Brexitről szóló népszavazás előtt 2016-ban számos olyan információt zúdítottak az emberekre, amely megrémítették őket, ezek pontatlanok és hamisak voltak, és emiatt a többség az Európai Unió (EU) elhagyása mellett döntött.

Mint mondta: a többség akaratát tiszteletben kell tartani, de ez rossz Nagy Britanniának.

Hozzátette: Brüsszel mindent megtett annak érdekében, hogy Nagy Britannia rendezett módon léphessen ki az EU-ból.

A brit alsóház két hónapon belül másodszor utasította el a konzervatív párti kormány által novemberben elért 585 oldalas egyezményt. A kedd esti szavazáson az egyezményre 242, ellene 391 képviselő szavazott, vagyis 149 fős többséggel vetették el a megállapodást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!