Brexit - Johnson: az EU fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britanniának

Külföld, 2020.01.31

Az Európai Unió fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britannia igényeinek - mondta péntek este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a brit EU-tagság megszűnése előtt nem egészen egy órával intézett beszédet a nemzethez.

A Downing Streeten előre rögzített, a kormányfői hivatal által péntek éjjel közzétett videoüzenetében a konzervatív párti miniszterelnök kijelentette: a Brexit sokak számára "a remény bámulatos pillanatát" jelenti, olyan pillanatot, amelyről azt hitték, hogy soha nem jön el.

Sok ember azonban szorongva, veszteségérzettel éli meg a Brexitet, mások pedig - és talán ők vannak a legtöbben - kezdtek attól félni, hogy a kilépéssel kapcsolatos politikai marakodás már soha nem ér véget - fogalmazott a brit kormányfő.

Johnson kijelentette: megérti mindezeket az érzéseket, és most a kormány feladata - valamint az ő személyes feladata is - az ország egységbe terelése.

Hozzátette: a legfontosabb ezen az estén annak kimondása, hogy a Brexit nem valaminek a vége, hanem kezdet, a hajnal beköszöntének pillanata, az a pillanat, amikor "felmegy a függöny a mi nagy nemzeti drámánk új felvonása előtt".

Johnson szerint a kilépés részben arról is szól, hogy "a visszaszerzett szuverenitást" az emberek által megszavazott változások végrehajtására kell felhasználni, legyen szó a bevándorlás ellenőrzéséről, szabadkikötők létesítéséről, a brit halászati politika "felszabadításáról", szabadkereskedelmi megállapodások megkötéséről, vagy "egyszerűen arról, hogy magunk alkothatjuk meg törvényeinket és szabályainkat az ország népének javára".

A brit kormányfő kijelentette: úgy gondolja, hogy ez a helyes, egészséges és demokratikus cselekvés, mivel az Európai Unió - minden erősségével és csodálatra méltó tulajdonságaival együtt - az elmúlt ötven évben olyan irányba fejlődött, amely már nem felel meg Nagy-Britanniának.

"Ezt a véleményt Önök is megerősítették a választóhelyiségekben, mégpedig nem egyszer, hanem kétszer" - mondta Boris Johnson, a Brexitről döntő 2016-os népszavazásra, illetve a Konzervatív Párt nagyarányú győzelmével végződött decemberi parlamenti választásra utalva.

A pillanat azonban ennél is még sokkal nagyobb, potenciálisan ez a tényleges nemzeti megújulás és a változás pillanata, olyan új korszak hajnala, amelyben "már nem fogadjuk el többé, hogy az életesélyeket, az Önök családjának életesélyeit az határozza meg, hogy ki melyik országrészben nőtt fel" - fogalmazott péntek esti beszédében Boris Johnson.

Hozzátette: ez az a pillanat, amikor megkezdődik az egyesülés, a felzárkózás folyamata.

Azokban a kampányokban, amelyeket Nagy-Britannia a szabadkereskedelemért, az emberi jogokért folytat majd, vagy azért, hogy a nők is mindenhol részt vehessenek az oktatásban, "olyan izmokat fogunk ismét felfedezni, amelyeket már évtizedek óta nem használtunk" - fogalmazott a brit kormányfő.

Hozzátette: mindez a független gondolat és cselekvés erejét jelzi, de London azt is szeretné, ha ez az Európai Unió és az energiától duzzadó Nagy-Britannia közötti baráti együttműködés új korszakának kezdete is lenne.

Johnson szerint Nagy-Britannia egyszerre európai nagyhatalom, és olyan ország, amelynek törekvései globális szintűek.

"Tudom, hogy ebből a lehetőségből elképesztő sikert tudunk kovácsolni, és bármennyire göröngyös az előttünk álló út, tudom, hogy sikeresek leszünk" - mondta a Brexit előtti percekben közzétett üzenetében a brit miniszterelnök.

A beszéd közzétételével egy időben egy visszaszámláló órát vetítettek a kormányfői hivatalnak otthont nyújtó Downing Street falaira, és a környező kormányzati negyed, a Whitehall más épületeit is fényjátékokkal világították meg.

A kilépés napjára a londoni parlament épületegyüttese előtti tér, a Parliament Square összes zászlótartó oszlopára felvonták a Union Jacket, vagyis a brit lobogót.

Ugyanezen a téren péntek este a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt több ezer híve ünnepelte Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!