Brexit - Megszületett a megállapodás a brit kiválásról

Külföld, 2019.10.17

Megszületett az új megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződésről - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön.

Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az elért megegyezést, és javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón.

"Ahol akarat van, ott megállapodás is van" - írta rövid Twitter-bejegyzésében.

A brüsszeli testület vezetője levelet küldött Donald Tusknak, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökének, amelyben arról számolt be, hogy sikerült egyetértésre jutni a bénultság fő okának számító ír-északír helyzet rendezésére szolgáló rendelkezésekről és a jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat szövegéről is.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság és Boris Johnson egyaránt támogatásáról biztosította mindkét dokumentumot, és felszólított mielőbbi aláírására.

Kiemelte továbbá, noha nagyon sajnálja, hogy a britek a távozás mellett döntöttek, ezen körülmények között az EU érdekeit a tagság rendezett megszűnése, illetve a baráti, partneri kapcsolatok fenntartása szolgálja legjobban.

"Úgy gondolom, hogy itt az ideje lezárni a kiválási folyamatot, és minél hamarabb továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdésére" - közölte.

Később Juncker a Johnsonnal közös sajtótájékoztatóján kijelentette, a megegyezés azt jelenti, hogy nincs szükség semmiféle hosszabbításra, ugyanakkor rámutatott, hogy a végső szó a parlamenté mindkét oldalon. Hozzátette, a szerződés az emberekről és a békéről szól.

Johnson leszögezte, hogy mindkét fél számára jó eredmény született, s felszólította a brit törvényhozókat annak elfogadására, mondván, itt a lehetőség az ország kiléptetésére, a népakarat végrehajtására. Mint mondta, az egyezség megnyitja az utat a "valódi Brexit" előtt, de az Egyesült Királyság ennek ellenére fontos partnere kíván maradni az Európai Uniónak.

Ha elfogadják az EU-csúcson a megállapodást, akkor az a londoni törvényhozás, valamint az Európai Parlament elé kerül jóváhagyásra. Az EP-ben egyszerű többségre van szükség a ratifikációhoz, amelyet a huszonhetek kormányait tömörítő tanács minősített többséggel erősíthet meg. A képviselőtestület korábban azt közölte, hogy csak akkor bocsátják szavazásra a kérdést, ha a szigetországban már megtörtént a jóváhagyás.

Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója leszögezte, hogy a szöveg megfelel a bennmaradó tagállamok által korábban lefektetett követelmények mindegyikének, és jogbiztonságot teremt minden területen, ahol a rendezetlen kilépés bizonytalanságot okozna.

Arról is beszámolt emellett, hogy Johnson délelőtt magabiztosnak mutatkozott azzal kapcsolatban, hogy sikerül az ügyben többséget szereznie a londoni alsóházban.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke üdvözölte a fejleményeket, s reményét fejezte ki, hogy a ratifikáció során sem lesznek problémák.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament illetékes koordinátora megállapította, hogy ezen egyezség biztosítja az egységes piac integritását, tiszteletben tartja az EU értékeit és megakadályozza a kemény határok visszaállítása az Ír-szigeten.

"A kérdés pusztán az, hogy el fogja-e fogadni a brit parlament" - közölte.

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság először tavaly novemberben állapodott meg a kilépés feltételeiről, ám azt a megállapodást a brit parlament háromszor is elutasította. Az egyezség legvitatottabb pontja az volt, hogy tartalmazott egy vészmegoldást, mely abban az esetben lépett volna életbe, ha a kilépést követő átmeneti időszak végéig nem sikerül megállapodni egy olyan megoldásról, amely szükségtelenné teszi az ellenőrzést az EU-tag Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország határán. A határ átjárhatósága része az úgynevezett nagypénteki megállapodásnak, amely 1998-ban a több évtizedes ír-szigeti konfliktust zárta le, de miután a britek a vámunióból és az egységes piacból is kilépnek, más egyezség híján muszáj lenne ellenőrzést bevezetni a két ország határán.

Boris Johnson ezt a vészmegoldást, amelynek értelmében országa közös vámterületet alkotott volna az EU-val, minden áron el akarta távolíttatni a megállapodásból. Az EU elzárkózott az újranyitástól, de arra nyitottnak bizonyult, hogy ezt a tartalékmegoldást kiváltsák valamilyen alternatív lehetőséggel, amely ugyanúgy garantálja az egységes piac épségét és az ír szigeti uniós külső határ átjárhatóságát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!