Brexit - Német felmérés: az EU-ban maradók többsége szerint a brit távozásnak nem lesz érzékelhető hatása

Külföld, 2019.02.27

Nem lesz érzékelhető hatása az Európai Unióban (EU) a brit tagság megszüntetésének (Brexit) - véli a közösségben maradó 27 ország lakosságának többsége egy szerdán ismertetett német felmérés szerint.

Az egyik legnagyobb német közhasznú magánalapítvány, a Bertelsmann megbízásából végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint a Brexit után az EU-ban maradó 27 ország lakosságát együttvéve a nagy többség, 61 százalék arra számít, hogy a brit kilépésnek nem lesznek számottevő következményei.

Egyharmad alatti, 27 százalékos mindazok aránya, akik szerint a Brexit miatt rosszabb helyzetbe kerülnek az EU-tagságukat megőrző országok, 12 százalék pedig arra számít, hogy a brit távozás jó hatással lesz a közösségben maradó országokra.

A leginkább borúlátóak a hollandok és a lengyelek, körükben 34 százalék, illetve 32 százalék számol azzal, hogy a Brexit károkat okoz az EU-ban maradó országoknak.

Az alapítvány Eupinion nevű uniós felméréssorozatának új kutatásában azt is vizsgálták, hogy az EU-ban maradó államok lakossága szerint milyen hatása lesz a Brexitnek a közösségből távozó országra. A legnagyobb csoport, 44 százalék szerint az Egyesült Királyság rosszabb helyzetbe kerül a kilépéssel, 31 százalék nem számít komolyabb változásra, 25 százalék szerint a távozásnak kedvező hatásai lesznek.

Ebben a kérdésben a németek és a spanyolok a leginkább pesszimisták, 58 százalékuk, illetve 50 százalékuk számít arra, hogy a Brexit rossz lesz a briteknek.

A megkérdezettek pártszimpátiáját vizsgálva erőteljes mintázat mutatkozik a jobboldali populista pártok híveinek körében, ők jellemzően úgy vélik, hogy a britek jól járnak a Brexittel. A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés (RN) támogatóinak 52 százaléka, a Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezette Liga szavazóinak 52 százaléka számít erre, és csupán 10 százalék, illetve 12 százalék gondolja, hogy a Brexit miatt nehezebb lesz a britek élete - áll az alapítvány kutatási jelentésében.

A felmérést a Dalia Research nevű közvélemény-kutató cég végezte el, EU-szerte 11 735 embertől vettek fel adatokat, az eredmények a 14 és 65 év közötti lakosságra nézve reprezentatívak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!