Brexit - Theresa May: "nem lenne a világ vége" a megállapodás nélküli kilépés

Külföld, 2018.08.28

A brit miniszterelnök szerint "az sem jelentené a világ végét", ha Nagy-Britannia úgy lépne ki jövőre az Európai Unióból, hogy addig nem sikerült megállapodást elérni a jövőbeni kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokról.

Theresa May, aki kedden kereskedelemösztönző célú afrikai körutat kezdett, az őt kísérő brit újságíróknak Dél-Afrikában kijelentette: továbbra is úgy gondolja, hogy egy esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha nem születik megállapodás az EU-val a brit uniós tagság március végén esedékes megszűnéséig.

Hozzátette: ugyanazt vallja, amit a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezérigazgatója, Roberto Azevedo is mondott a minap, vagyis azt, hogy a megállapodás nélküli kilépés nem teremtene ugyan könnyű helyzetet, de nem is jelentené a világ végét.

May szerint a brit kormány megteszi az előkészületeket arra, hogy egy ilyen helyzetből is sikert kovácsolhasson, de elsősorban azon dolgozik, hogy sikerre vihető, jó megállapodást érjen el az Európai Bizottsággal folyó tárgyalásokon.

Néhány nappal ezelőtt Philip Hammond pénzügyminiszter egy képviselői kérdésre adott írásos válaszában kifejtette, hogy a tárca előzetes számításai szerint megállapodás nélküli kilépés esetén a brit hazai össztermék (GDP) értéke az EU-tagság megszűnésének időpontjától számított 15 évben 5-10,3 százalék közötti mértékben - mediánszámítás alapján 7,7 százalékkal - maradna el a megállapodás elérésével számoló jelenlegi alapeseti előrejelzésben szereplő szinttől.

Hammond múlt heti levele szerint ez azt is jelentené, hogy 2033-ban a brit államháztartás hitelfinanszírozási igénye - a gazdaság kisebb teljesítménye miatt - 80 milliárd fonttal (29 ezer milliárd forinttal) lenne magasabb az arra az évre érvényes alapeseti prognózisnál.

A pénzügyminisztert komoly bírálatok érték a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-párti képviselői részéről, akik alaptalan félelemkeltéssel vádolták Hammondot.

A Konzervatív Pártnak vannak ugyanakkor olyan prominens tagjai is, akik élesen ellenzik a megállapodás nélküli kilépést.

John Major egykori konzervatív párti miniszterelnök a BBC televíziónak nyilatkozva - egyenes utalással arra a többször hangoztatott, Theresa May által kedden megismételt kormányzati álláspontra, amely szerint egy rossz megállapodásnál az is jobb, ha nincs megállapodás az EU-val - korábban kijelentette: a megállapodás nélküli kilépés a lehetséges legrosszabb forgatókönyv.

A volt kormányfő szerint ebben az esetben például az északkeleti országrészt, amely "most sem virágzó jólétéről közismert", a helyben megtermelt hazai össztermék 16 százalékának megfelelő gazdasági veszteség érné.

Arra a felvetésre, hogy a tory frakció keményvonalas Brexit-párti tábora szerint Nagy-Britanniára megállapodás nélkül megszűnő EU-tagság esetén is várhat "jó jövő", és a brit kormány más országokkal is tud majd kereskedelmi megállapodásokat kötni, John Major úgy fogalmazott: "még az is lehetséges, hogy a Föld lapos, de nem nagyon valószínű".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!