Brit miniszterelnök-választás - Brit külügyminiszter: növelni kell a brit védelmi kiadásokat

Külföld, 2019.07.12

A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának növelnie kell védelmi kiadásait.

Jeremy Hunt - aki a Konzervatív Párt és a kormány éléről nem egészen két hét múlva távozó Theresa May miniszterelnök tisztségéért verseng hivatali elődjével, Boris Johnson volt brit külügyminiszterrel - a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap pénteki kiadásában megjelent írásában felidézi, hogy a héten iráni naszádok megpróbáltak feltartóztatni egy brit olajszállító tartályhajót a Perzsa(Arab)-öbölben.

A brit védelmi minisztérium és az amerikai fegyveres erők egybehangzó közlése szerint a British Heritage nevű tartályhajót az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban.

A brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose a tartályhajó és a naszádok közé állt, és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak.

A brit védelmi minisztérium a héten a legmagasabb, "kritikus" szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését.

Jeremy Hunt pénteki cikkében úgy fogalmaz: az incidenst leíró egyszerű szavakból nem is derül ki igazán, hogy ezek az iráni akciók "milyen hihetetlen mértékű fenyegetést" jelentenek.

A külügyminiszter szerint az e héten történtek is mutatják, hogy Nagy-Britannia az elmúlt évtizedekben túlságosan leépítette haditengerészetét. Hunt közölte: ha ő lesz a következő miniszterelnök, felülvizsgálja azt a jelenlegi kormányzati célt, amely 19 romboló és fregatt fenntartását célozza.

Jeremy Hunt hozzátette: kötelezettséget vállal arra is, hogy az ő miniszterelnöksége alatt Nagy-Britannia a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi kiadásait a következő öt évben.

A NATO a hazai össztermék 2 százalékában jelölte ki mindegyik tagország számára a minimális védelmi kiadási célt.

Hunt szerint a védelmi kiadások növelésére azért is szükség van, mert ez erőteljesen jelezné Nagy-Britannia globális szerepvállalását a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is.

A külügyminiszter szerint ennél is fontosabb, hogy a védelmi kiadások növelésével fenntartható az atlanti szövetség ereje, és az Egyesült Államok ennek révén meggyőződhet arról, hogy "Európában legalább Nagy-Britannia" felsorakozik Amerika védelmi kötelezettségvállalásai mögött.

Donald Trump amerikai elnök júniusi londoni látogatásán kijelentette: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia teljesíti a NATO kiadási célját, de vannak olyan NATO-tagállamok, amelyek még nem, és "ezt nem engedhetjük meg".

Hozzátette: a szövetség mindegyik tagországának teljesítenie kell a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási célkitűzést, ebben "nincs választási lehetőségük".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!