Bruck Edith lett az olasz nyelvművelő Dante-társaság alelnöke

Külföld, 2021.07.01

Bruck Edith Magyarországon született holokauszt-túlélőt nevezték ki az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének - jelentette a L'Avvenire az olasz püspöki kar napilapja csütörtökön.

Bruck Edith kinevezését követően úgy nyilatkozott: "az olasz nyelv családom, otthonom, az olasz az abszolút szabadság nyelve, és Dante nyelve nyújtott számomra menedéket az írásban".

Hozzátette, az olasz nyelv védelme "a provincializmus és a nyelvi sivatagosodás elleni küzdelmet jelenti".

Az 1889-ben alapított Dante Alighieri Társaság jelenlegi elnöke Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed Közösség korábbi vezetője.

Ferenc pápa februárban a lakásán kereste fel Bruck Edithet, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért. A Tiszakarádon született, 1955 óta Olaszországban élő költő, író, rendező a szentszéki napilap L'Osservatore Romanóban közölt cikkével keltette fel a pápa érdeklődését.

A kilencven éves Bruck Edith az idén bekerült a tekintélyes olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt döntős írója közé az Elveszett kenyér című művével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!