CDU-tisztújítás - A jelöltek bemutatkozásával elkezdődött az elnökválasztás a német CDU kongresszusán

Külföld, 2018.12.07

A három jelölt bemutatkozásával elkezdődött az elnökválasztás pénteken Hamburgban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán.

Az első bemutatkozó jelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer beszédében kiemelte, hogy a Saar-vidék tartományi kormány tárcavezetőjeként és miniszterelnökeként 18 éves kormányzati tapasztalattal rendelkezik, amellyel most az egész CDU-t, az "utolsó európai néppártot" kívánja szolgálni.

Friedrich Merz hangsúlyozta, hogy a pártnak meg kell változtatnia stratégiáját az ellenfelekkel folytatott küzdelemben és a kommunikációban, egyértelmű, világos válaszokat kell adnia a választóknak és nem szabad beletörődnie abba az "elviselhetetlen" ténybe, hogy erős ellenzéki párttá vált az Alternatíva Németország (AfD).

A legfiatalabb és legkevésbé esélyesnek tartott jelölt, a 38 éves Jens Spahn elsősorban arról szólt, hogy milyennek kellene lennie Németországnak és a CDU-nak 2040-ben. A többi között rámutatott, hogy a párt tagságában nagyobb a 75 éven felüliek aránya, mint a 40 éven aluliaké.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!