Chovanec-ügy - A család ügyvédje szerint a tragikus haláleset árthat Belgiumnak, mert az eljárás jogszerűtlen volt

Külföld, 2020.09.10

A Chovanec család ügyvédje szerint a rendőri intézkedés nyomán egy belga fogdában elhunyt szlovák férfi tragikus halálesete árthat Belgiumnak, mivel az eljárás egyáltalán nem volt jogszerű.

Ann Van de Steen az M1 Híradónak adott csütörtöki exkluzív interjújában azt mondta: a belügyminiszter és magas rangú rendőri vezetők is tagadták, hogy korábban látták volna a cellában rögzített felvételt, de tudniuk kellett róla, mivel a videót csatolták az aktákhoz. Azt bárki megnézhette, akinek hozzáférése volt, és mivel sokféle vizsgálat folyt, sokan kaphattak betekintést - mutatott rá.

Nem vet jó fényt az európai közösség központjára az, hogy ilyesmi megtörténhet. Amikor valaki az életéért küzd, a rendőröknek tenniük kell a dolgukat. Az orvosok is hibáztak, nem végezték jól a munkájukat és a mentősök sem. Amit tettek, illetve nem tettek meg, mind oda vezetett, hogy az ügyfelem férje meghalt a cellában - mondta az ügyvéd.

A Híradóban bemutatták azokat a képsorokat, amelyek több mint két évvel az eset után kerültek elő. A felvételen az látszik, hogy Jozef Chovanec a fejét veri a fogda falába, de az őrök hagyják. Több óra is eltelik, mire felkapcsolják a villanyt, majd az ágyra fektetik, és összekötik a kezét és a lábát. Ezután egyre több egyenruhás érkezik, egyikük a férfi hátára térdel, majd a többiek is segítik lefogni. Közben az egyik rendőrnő mutatóujjával Hitler-bajuszt imitálva, náci karlendítéssel fordul az ajtó felé. Húsz perccel később megjelentek a mentősök, mert a fogvatartott eszméletét vesztette. Próbálták újraéleszteni, de kómába esett. Kórházba vitték, ahol három nappal később meghalt - hangzott el.

Mint a Híradóban elmondták, Szlovákia teljes körű és gyorsított eljárást követel Belgiumtól, és arra kérte az Európai Bizottságot is, hogy ítélje el a brutális rendőri fellépést.

Kezdeményezték, hogy a jövő heti plenáris ülés előtt a képviselők egy perc néma csenddel emlékezzenek a szlovák férfire, továbbá indítványozták Catherine de Bolle meghallgatását, aki az eset idején a belga rendőrség főkapitánya volt.

Az ügyben megszólalt Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnök is, aki szlovákiai szakértő bevonását javasolja a belga nyomozati csoport munkájába.

A Zuzana Caputová azt mondta: a haláleset, amelynél felmerült a gyanú, hogy esetleg rendőri erőszak miatt következhetett be, abszolút megengedhetetlen. Amikor tudomására jutott az eset, természetesen megpróbált minden szükséges információt megszerezni róla, és kiderült: annak ellenére, hogy Szlovákia belgiumi külképviselete a kezdetektől aktívan szorgalmazza, az esetet máig nem sikerült kivizsgálni - közölte, hozzátéve, hogy ezt aggasztónak tartja.

Az Európai Bizottság az M1 Híradójának megkeresésére azt írta: megdöbbentő a Chovanec-ügy, de nem vizsgálják ki. Szerintük ez tagállami feladat, a belga hatóságoknak kell kideríteniük, hogy mi történt.

Tóth Norbert nemzetközi jogász azt mondta: az Európai Bizottság adott egy olyan választ, amit szerinte fordított helyzetben nem adott volna. "Ha fordítva történt volna, akkor valószínűleg (...) legalább azt mondták volna, hogy aggodalmukat fejezik ki" - fogalmazott.

Mint elhangzott, a nemzetközi jogász szerint messzire nyúlnak a szálak, az Európai Unió jelenlegi vezetőinek nagy lehet ugyanis a felelőssége az ügyben.

Az európai biztos, akinek a portfóliójába tartozik például a jogállamiság kérdése, vagy általában a hasonló kérdések, egy belga politikus, Didier Reynders, aki ráadásul az ominózus eset idején a belga kormány tagja volt külügyminiszterként. Ezt most már feszegeti különben a szlovák és a belga sajtó is, hogy vajon a biztosnak van-e valamilyen, legalább politikai felelőssége abban, hogy ezt az ügyet nem vizsgálták ki - mondta el Tóth Norbert, aki szerint még egy érdekesség, hogy az Európai Tanács jelenlegi elnöke, Charles Michel volt akkor Belgium miniszterelnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!