Csaknem 38 ezerrel csökkent tavaly a kiskorúak száma Romániában

Külföld, 2021.05.31

Január elsején 3 millió 895 ezer kiskorút tartottak nyilván Romániában, csaknem 38 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban - tudatta hétfőn a statisztikai intézet (INS) a nemzetközi gyermeknap alkalmából megjelentetett közleményében.

További egy százalékponttal csökkent tavaly a gyerekek aránya a román társadalomban: a 18 évesnél fiatalabbak most a romániai állandó lakhellyel bejelentett (a külföldre költözők jelentős részét is magába foglaló) lakosság 17,6 százalékát teszik ki.

Tavaly 178 609 élveszületést anyakönyveztek az országban, 24 500-zal kevesebbet, mint 2019-ben. Ehhez képest az elhalálozások száma 2020-ban megközelítette a 300 ezret.

Utoljára 1930-ban született olyan kevés gyerek az országban, mint tavaly - mutatott rá az INS, megjegyezve, hogy az 1941-1945-ös időszakról nem rendelkezik adatokkal.

Tavaly tovább csökkent (35,3-ről 34-re) az ezer termékeny korú (15-49 éves) nő által szült gyerekek száma. Az INS honlapján elérhető részletesebb kimutatásokból kiderül, hogy a romániai nők termékenységi rátája (teljes termékenységi arányszáma) 1,3 alá csökkent.

A nyers születési arányszám az előző évi 9,2 ezrelékről tavaly 8,1-re csökkent az állandó romániai lakhellyel rendelkezők 22,1 milliós számához viszonyítva. A mutató Bukarestben és a főváros metropoliszövezetének számító Ilfov megyében volt a legmagasabb (9,1 élveszületés ezer lakosonként) és Olténiában a legalacsonyabb (7 ezrelék).

A statisztikai intézet szerint Románia valós lakossága 19,3 millióra tehető.

A gyermeknapi közlemény szerint Romániában 3 millió 495 ezer gyerek (köztük több mint félmillió óvodás) jár az ország 6970 oktatási intézményébe, amelyekben csaknem 236 ezer pedagógus dolgozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!