Csaknem teljes feldolgozottságnál az ellenzéki jelölt vezet a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson

Külföld, 2019.06.23

A CNN Türk török hírtelevízió által ismertetett első, de már 96,1 százalékos feldolgozottságnál közölt részeredmények szerint az ellenzéki jelölt, Ekrem Imamoglu 53,7 százalékkal áll az élen vasárnap a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson Törökországban. Ugyanezt közölte az Anadolu török állami hírügynökség is.

Kormánypárti kihívója, Binali Yildirim volt kormányfő 45,3 százalékon áll. Ez alapján úgy tűnik, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után a megismételt választáson is elveszíti a legnépesebb város vezetését.

A főpolgármester-választást azért ismételték meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek érvénytelenítette az eredményt, Imamoglu megbízólevelét pedig visszavették.

Imamoglu márciusban 0,16 százalékkal, mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte meg Yildirimet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!