Cseh külügyminiszter: minden államnak joga van energetikai portfóliójának meghatározása

Külföld, 2019.09.22

Minden államnak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy önállóan határozza meg energetikai portfólióját - nyilatkozta Tomás Petrícek cseh külügyminiszter vasárnap Prágában azelőtt, hogy New Yorkba repült volna az ENSZ Közgyűlésére.

A cseh diplomácia vezetője szerint az atomenergia fontos helyettesítője a szénalapú energiáknak, amelyek felhasználását a nemzetközi megállapodások alapján a jövőben csökkenteni kell.

Az energetika tekintetében az Európai Unió tagállamai között nincs egyetértés, komoly véleménykülönbségek vannak - jegyezte meg a CTK hírügynökség. Németország például fokozatosan megválik a szénalapú erőművektől, valamint az atomerőművektől is. A miniszter szerint Csehország számára ez nem járható út.

"Mi elsősorban azokat a kötelezettségeinket akarjuk betartani, amelyek a párizsi megállapodásokból következnek, és támogatjuk az Európai Unió ambiciózus energiapolitikáját is. Ugyanakkor a technológiai semlegesség hívei vagyunk, azt akarjuk, hogy a tagállamok maguk választhassák meg energetikai portfóliójukat. Csehország számára az atomenergia ennek fontos része" - fejtette ki Tomás Petrícek.

Elmondta: Csehországban most készítik elő a szénalapú erőművek fokozatos bezárását és a széntermelés leállítását. "Meg kell találnunk az utat, hogyan kompenzáljuk az így kieső energiát, például atomenergiával" - jegyezte meg a miniszter.

Leszögezte: a probléma megoldására széleskörű nemzetközi együttműködésre van szükség, különösen a legtöbb szennyeződést kibocsátó nagy országokkal, mint az Egyesült Államok vagy Kína.

"Az Európai Unió csak a szennyeződések mintegy 10 százalékát bocsátja ki, ezért szükség van további államok bekapcsolására az együttműködésbe. Nélkülük a klíma felmelegedésének megállítása lehetetlen" - mutatott rá a cseh diplomácia irányítója.

"A fejlett nyugati országoknak technológiai segítséget kellene nyújtaniuk a fejletlenebb országoknak, hogy a probléma globális szinten megoldást nyerhessen" - tette hozzá Tomás Petrícek. Kifejezte reményét, hogy New Yorkban gyümölcsöző megbeszéléseket tudnak folytatni a témában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!