Csehországban továbbra is az ANO a legnépszerűbb párt

Külföld, 2019.02.11

Továbbra is az Andrej Babis miniszterelnök vezette ANO mozgalom a legnépszerűbb politikai tömörülés Csehországban: ha januárban parlamenti választást tartottak volna, megszerezte volna a szavazatok 32 százalékát, három százalékkal többet, mint 2017 októberében - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar CZ közvélemény-kutató intézet készített a cseh közszolgálati televízió számára.

A televízió hétfői közlése szerint a második és a harmadik helyen a Cseh Kalózpárt és a Polgári Demokratikus Párt (ODS) áll, 16,5, illetve 13,5 százalékos támogatottsággal. Ez mindkét ellenzéki párt esetében valamivel magasabb arány, mint amennyit októberben mértek.

A további hat parlamenti tömörülés támogatottsága viszont jóval gyengébb. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) támogatottsága 7 százalék, a kommunista párté (KSCM) 6,5 százalék, s a TOP 09 párté pedig 5,5 százalék.

Három párt - a kormánykoalíciós szociáldemokraták (CSSD), az ellenzéki kereszténydemokraták (KDU-CSL) és a STAN - támogatottsága csak 5 százalékos, vagyis a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöböt súrolja.

Képviselői mandátumokra átszámítva az ANO-CSSD kormánykoalíciónak csak 88 mandátuma (82 és 6) lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban, s így a kommunisták támogatásával sem tudna kormányt alakítani. A KSCM támogatottsága 12 mandátumra lenne elegendő.

Cseh belpolitikai elemzők szerint a szociáldemokraták és a kommunisták támogatottsága alapvetően azért gyengül, mert a Babis vezette kormány számos baloldalinak minősített intézkedést vitt keresztül a parlamentben - például nyugdíjemelés, béremelés, olcsóbb utazás a nyugdíjasoknak és a fiataloknak, az egyházi kárpótlás megadóztatása -, amelyet a választók elsősorban az ANO érdemének tartanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!