Donald Trump "korruptnak" minősíti Baltimore városvezetését és vizsgálatot sürget

Külföld, 2019.07.30

Donald Trump amerikai elnök kedden "korruptnak" minősítette Baltimore városvezetését és vizsgálatot sürgetett.

Az elnök a nap folyamán több Twitter-bejegyzésben is foglalkozott a marylandi nagyvárossal, részben maga minősítette Baltimore-t, részben pedig mások negatív véleményét ismételte meg.

Egyik mikroblog-bejegyzésében az elnök - konkrét példák említése nélkül - azt fejtegette, hogy a városban dollármilliókat "vesztegettek vagy loptak el". Az általa felelőseknek tartott politikusok közül ismét Elijah Cummings demokrata párti képviselő, a szövetségi képviselőház ellenőrzési bizottsága elnökének nevét említette meg. Mint fogalmazott: "kérdezzék csak Elijah Cummingstól, hogy hová lett a pénz. Önmaga ellen kellene vizsgálatot indítania a maga ellenőrzési bizottságával!".

Elijah Cummings választási körzete Baltimore nyugati részét, csaknem a város felét, valamint két további marylandi megyét foglal magában. Cummings, aki afroamerikai politikus - ezért Trump bírálatát korábban egyes demokraták rasszistának minősítették - Twitteren válaszolt az elnöknek. "Én továbbra is azt teszem majd, amire a kötelességem szólít, vagyis segítek a választóimnak, hogy a legjobb életet élhessék és szolgálok a végrehajtó hatalom ellenőrzőjeként" - írta.

Donald Trump egy másik mikroblog-bejegyzésében ugyan azt írta, hogy nemcsak Baltimore-ban rossz a helyzet, hanem szerinte több más, demokrata politikusok irányította amerikai városban is, de később újságíróknak ismét Baltimore-t és Elijah Cummings képviselőt bírálta. Mint mondta: a Baltimore-ban eluralkodott korrupció áldozatai a város, és elsősorban annak afroamerikai lakói. "Cummings 26 éve képviselő, és azóta csak pumpáltuk a pénzt a városba, eredmény nélkül" - mondta kedden délután a virginiai Jamestown városában, ahol a brit gyarmatok első amerikai önkormányzata létrejöttének 400. évfordulóján tartott ünnepségen vett részt. A megemlékezést egyébként a virginiai afroamerikai törvényhozók a Cummingsra tett megjegyzései miatt bojkottálták.

A Baltimore-ról folytatott polémia a hétvége óta tart. A demokrata párti politikusok védelmükbe veszik Cummings képviselőt, és emberi jogi aktivista múltjára hivatkozva utasítják vissza a képviselői munkáját ért bírálatokat, a republikánusok pedig az elnök állításait veszik védelmükbe.

Az elnök pár nappal ezelőtt korábban "patkányok és rágcsálók által fertőzött felfordulásként" minősítette a város egyes negyedeit, mire az egyik jobboldali hírportál elővette azt a pár évvel ezelőtt készült videót, amelyen a város akkori - és az idén tavasszal korrupciós ügye miatt lemondani kényszerült - polgármesternője, Catherine Pugh ugyanezekkel a szavakkal jellemezte Baltimore egyes negyedeit.

A Breitbart című lap pedig az amerikai közszolgálati televízió (PBS) tavaly "Patkányváros" címmel, Baltimore-ról készült dokumentumfilmjével példálódzott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!