Donald Trump szerint a demokraták kampányfogása, hogy Moszkva támogatná az újraválasztását

Külföld, 2020.02.21

A demokraták kampányfogása, hogy Moszkva támogatná az újraválasztását - írta pénteken a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.

A mikroblog-bejegyzésben az elnök "újabb félrevezető kampánynak" minősítette, hogy - mint fogalmazott - "az oroszok engem kedvelnének bármelyik semmittevő demokrata párti jelölt helyett, akik két héttel a választások után még mindig számolják a voksokat Iowában".

A The New York Times című liberális napilap péntekre virradóra közölte értesüléseit arról, hogy az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) egyik munkatársa február 13-án az amerikai választásokba történő orosz beavatkozásról tájékoztatta a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti és republikánus tagjait. A lap információi szerint Shelby Pierson arról is beszélt, hogy Moszkva Donald Trump újraválasztását támogatná.

A tájékoztatón a republikánus törvényhozók azzal érveltek, hogy Donald Trump keményen lépett fel Oroszország ellen és ennek következtében erősítette az európai biztonságot is.

Szintén lapértesülés szerint Trumpot állítólag feldühítette már magának a tájékoztatásnak a ténye is, és szemrehányást is tett a DNI ügyvezető igazgatójának, Joseph Maguire-nek. A Times kommentárja szerint Trump különösen nehezményezte, hogy a zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón részt vett Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője is, aki az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) egyik legaktívabb szorgalmazója és szereplője volt.

Adam Schiff pénteki Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a kongresszus számít a hírszerzési közösségre abban, hogy tájékoztat bármilyen külföldi beavatkozásról az amerikai választási folyamatba. "Ha igazak a jelentések és az elnök közbelép ez ügyben, akkor ismét kockára teszi a külföldi beavatkozás megállítására tett erőfeszítéseinket" - fogalmazott a kaliforniai képviselő.

Az amerikai sajtó pénteken beszámolt arról, hogy a Kreml "paranoid állításnak" minősítette az esetleges orosz beavatkozási kísérletet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!