Donald Trump új vezetőt jelöl az amerikai hírszerzés csúcsszervezetének élére

Külföld, 2019.07.29

John Ratcliffe texasi republikánus képviselő személyében új vezetőt jelöl az amerikai hírszerzés csúcsszervezete, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) élére Donald Trump amerikai elnök, aki ezt vasárnap délután Twitteren jelentette be.

A valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó DNI eddigi vezetője, Dan Coats augusztus 15-én távozik hivatalából - közölte az elnök.

Amerikai sajtóhírek szerint régóta várható volt Coats távozása, a The New York Times című napilap úgy tudja, a kormányzat jó ideje várta a lemondását, mivel Trump és Coats között régóta feszült volt a viszony. A The New York Times információi szerint Trump már 2018-ban, nem sokkal a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Finnországban tartott találkozóját követően felvetette Coats elmozdítását. Coats ugyanis nem tartotta bölcs döntésnek a találkozót, és kifejezetten ellenezte, hogy egy esetleges amerikai-orosz elnöki egyeztetésre a Fehér Házban kerüljön sor. Az Axios hírportál értesülései szerint az elnököt felbőszítette az is, hogy még januárban egy kongresszusi meghallgatáson Dan Coats ellentmondott neki Észak-Korea megítélésében, azt hangoztatva, hogy Phenjan nem fog lemondani atomfegyver-programjáról.

Az elnök által jelölt 53 éves John Ratcliffe a képviselőház igazságügyi bizottságának tagja. A héten különösen élesen kérdezte Robert Mueller különleges ügyészt, a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást és Donald Trump, illetve kampánycsapatának munkatársai, valamint oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló volt bizottság vezetőjét. Vasárnapi Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök közölte: Dan Coats ügyvezető utódjáról - aki Ratcliffe kinevezéséig irányítja a DNI-t - később dönt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!