Draghi szakértők szerint államfő lesz, Salvini szerint kormányfő marad Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Külföld, 2022.01.19

Jogászok és politológusok továbbra is a jelenlegi kormányfőt, Mario Draghit tartják legesélyesebb jelöltnek az államfői székbe Olaszországban, ami akár kormányátalakításhoz is vezethet, miközben Matteo Salvini, a koalícióhoz tartozó Liga vezetője másik jelöltet javasol, és az Öt Csillag Mozgalom sem akarja félbeszakítani Draghi kormányfői munkáját a politikusok szerdai nyilatkozatai szerint.

A szövetséges Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és a szintén baloldali Szabadság és Egyenlőség (LeU) szerdai találkozóján sem sikerült közös jelöltet találni: az M5S nem támogatja Mario Draghi jelölését az államfői palotába, amit a PD szorgalmaz.

"Készen állunk az egyeztetésre a jobboldali erőkkel" - mondta a PD-főtitkár és volt miniszterelnök Enrico Letta az újságíróknak. Az M5S elnöke, Giuseppe Conte volt kormányfő hozzátette, feltételként szabják, hogy a jobboldal visszavonja a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke - szintén volt kormányfő - Silvio Berlusconi jelölését, melyet valójában még maga Berlusconi sem erősített meg.

A számítások szerint Silvio Berlusconinak a hétfőn délután kezdődő államfőválasztás negyedik fordulójában lehet esélye, amikor az abszolút többséghez elegendőnek számít 505 szavazat megszerzése. Jelenleg azonban a volt kormányfőnek az utóbbihoz is hiányzik a parlament még több mint ötven tagjának támogatása.

Az államfőválasztásról a külföldi tudósítóknak tartott tájékoztatón Roberto D'Alimonte politológus "minimálisnak" nevezte Silvio Berlusconi esélyeit, hangsúlyozva, hogy az elnöki székért folytatott politikai játszma tulajdonképpen már a következő, 2023-as parlamenti választásról szól. Nem mindegy ugyanis, milyen kormányfő és milyen összetételű kormány vezeti az országot a jövőre esedékes választásokat megelőző évben, melyben új választási törvényt is kell alkotni.

Berlusconinak saját elnöki kinevezésénél is fontosabb, hogy "kingmaker" szerepében, vagyis királyválasztóként beleszólása legyen Sergio Mattarella államfő utódjának kiválasztásába - vélekedett D'Alimonte. Megjegyezte, sok függ attól is, hogy Berlusconi mikor erősíti meg vagy vonja vissza jelölését, "mivel azzal akár az elnökválasztás első fordulóinál tovább is várhat".

A római Luiss egyetem politológiai műhelyét vezető Giovanni Orsina úgy vélte, a kormánypártok nem akarnak előrehozott választásokat. Hozzátette, ha Draghi lesz az államfő, a kormány átalakulhat, de lényegében "minden úgy marad, ahogy most van, és Draghi államfőként is befolyása alatt tarthatja a miniszterelnökként elindított pénzügyi-gazdasági programokat".

A szakértők továbbra is Mario Draghit tartják a legesélyesebb elnökjelöltnek, de nem zárták ki, hogy az "utolsó pillanatban" más nevek is előtérbe kerülnek, mint például a baloldalhoz közeli, korábbi kétszeres kormányfő, Giuliano Amato, Maria Elisabetta Casellati, a szenátus elnöke, a FI politikusa vagy Marta Cartabia alkotmányjogász, mostani igazságügyi miniszter. Hangsúlyozták, hogy akár Sergio Mattarella is a helyén maradhatna átmeneti időszakra.

Matteo Salvini szerint egyáltalán nem biztos, hogy Mario Draghi lesz az ország tizenharmadik elnöke. Salvini más jelöltről beszélt, aki - szavai szerint - széles támogatottsággal bírhat, de nem árulta el, kire gondol. A Liga csütörtökön tart újabb egyeztetést szövetségeseivel, vagyis a FI-vel és a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérekkel (FdI).

A FI alelnöke, Antonio Tajani úgy nyilatkozott, hogy az elnökválasztásig hátralévő négy nap "nagyon hosszú időnek számít", mivel az olasz politikai hagyomány részét képezi, hogy a többségtől támogatott államfőjelöltek akár a szavazás előtti "utolsó percekben lépnek elő a háttérből".

A parlament együttes ülésén rendezendő voksolás hétfőn 15 órakor kezdődik, és a pandémia miatt napi egy szavazást tartanak. A többfordulós elnökválasztás végső határideje február 3., amikor Sergio Mattarellának lejár a mandátuma.

Az első három fordulóban kétharmados többségére van szükség, a negyediktől elegendő az abszolút többség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!