Duzzasztógátakat bontottak le Kínában a veszélyeztetett óriásszalamandra megóvására

Külföld, 2019.03.22

A Kína középső részén fekvő Hunan tartományban 34 vízerőmű működését állították le, és 10 duzzasztógátat bontottak le egy rezervátumban az elmúlt két évben annak érdekében, hogy megóvják az ott élő óriásszalamandrákat, amelyeket a kihalás veszélye fenyeget - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A népszerű turistacélpontnak számító Csangcsiacsie város vezetése közölte: többségében lebontják azt a 88, zömében kisebb méretű vízerőművet, amely még azelőtt épült, hogy a térséget az óriásszalamandrák élőhelyeként 1995-ben előbb tartományi szintű, majd egy évvel később nemzeti parknak nyilvánították volna.

A Nemzeti Óriásszalamandra Nemzeti Parkban összesen mintegy 3000 kilométernyi hosszú folyószakasz található, itt élnek a világ legnagyobb kétéltűjének számító óriásszalamandrák, amelyek közül a legnagyobb példányok 1,8 méter hosszúak és akár 50 kilogrammos tömegűek is lehetnek.

Hu Seng-hu, a város vízvédelmi hivatalának vezetője elmondta: a védett területen található gátak nagy részét 2020-ig le fogják bontani, csupán azokat hagyják meg, melyekre az árvízmegelőzés, az öntözés és a vízellátás miatt van szükség.

Korábban több tisztségviselő és környezetvédő emelt szót a vízerőművek ellen amiatt, hogy ezek a folyóvizek természetes folyamának akadályozásával megzavarják a halak útvonalát, ezzel csökkentve a ritka kétéltűek zsákmányejtési esélyeit és veszélyeztetve az élőhelyüket.

Kínában tavaly végezték el az eddigi legnagyobb volumenű vadszámlálást, amelynek során megállapították, hogy az óriásszalamandrából természetes élőhelyén alig néhány tucat példány él csupán. A négy éven át tartó felmérés során e különleges állatfajból országszerte négy helyszínen találtak vadon élő egyedeket, ám a genetikai elemzés alapján azok sem őshonos példányok voltak, hanem vélhetően tenyészetekből szabadulhattak ki, ugyanis kulináris különlegességként szaporítják őket.

Az óriásszalamandrát a Természetvédelmi Világszövetség úgynevezett vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett fajok között tüntetik fel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!