Egy francia polgármester egy üresen álló állami épületbe telepített be bevándorlókat

Külföld, 2018.09.27

Egy üresen álló állami irodaházba betelepített a Párizshoz közeli Montreuil polgármestere 150 bevándorló munkavállalót, akik korábban a prefektúra által kijelölt szálláson méltatlan körülmények között éltek - írta csütörtökön a Le Monde című napilap.

Patrice Bessac kommunista városvezető a prefektúrával két és fél éve tartó eredménytelen párbeszéd után szerdán döntött az önkényes házfoglalásról, amelyről előzetesen értesítette a prefektúrát, és rendeletet is kiadott a felnőtt-továbbképzési ügynökségnek (Afpa) az általa irányított Montreuil-ben található üres épületének lefoglalására.

Az 1500 négyzetméteres alapterületű irodaházba 150, többségében mali munkavállalót költöztettek át az önkormányzat munkatársai a városi munkásszállásról, ahol az emberek egy része évtizedek óta élt.

"Azért döntöttem a lefoglalás mellett, mert a helyzet teljesen tarthatatlanná vált az emberek számára" - mondta a francia sajtónak a polgármester, aki a múlt héten egy éjszakát a munkásszállón töltött. "Patkányok mászkálnak az alvó embereken, időnként fekália esik le a plafonról, amikor tusolnak, ez méltatlan" - tette hozzá.

A 150 főre tervezett állami munkásszállón a Le Monde szerint több mint négyszáz embert szállásolnak el, az emberek egy része a folyosókon kempingágyakban alszik, havi 140 euróért.

A létesítményt az állam által 1962-ben alapított Coallia nevű egyesület működteti, amely országszerte 23, bevándorlóknak fenntartott szállót kezel.

Jean-Francois Carenco, a szervezet elnöke sértőnek nevezte a polgármester döntését.

"Tény, hogy a lényeget illetően Patrice Bessac-nak igaza, de felhasználja a lakóinkat. Két éve nem hajlandó egy telket rendelkezésünkre bocsátani, amelyre szükségünk lenne a lakók elszállásolására, amíg felújítjuk a munkásszállót. Kérni fogom az államtól, hogy foglalják le a telket" - mondta Jean-Francois Carenco, aki korábban a Párizs környéki Ile-de-France régió prefektusa volt.

A munkásszállót 2013-ban elkezdték szanálni, de a munkálatok egy ideje leálltak.

"Aláírtunk egy megállapodást 2013-ban. Az önkormányzat részt vett a munkákban, sőt telkeket is adtunk. Mostantól az állam dolga megoldani a helyzetet" - vélte a polgármester.

A Le Monde szerint az önkormányzati telkeken felépített két új szállót 2016-ban átadták, és két másik is épül, több hónapos késéssel. Az ominózus munkásszálló renoválása viszont teljesen leállt, miután a lakókat nem helyezték át máshova.

A városvezetés és az állam két és fél évvel ezelőtt felmérte az Afpa üres épületét, s megállapította, hogy másfélmillió euróért átalakítható szállóvá, ez azonban nem történt meg. A polgármester azóta sem érti, hogy miért egy kisebb, a tömegközlekedéstől távol eső telekre tart igényt az állam, ahol kétszer annyiba kerülne egy szálló felépítése, mint az üreses álló irodaház átalakítása, ahol az önkormányzat átmenetileg háromszáz ágyat helyezett el, valamint húsz fürdőszobát és egy konyhát is kialakított.

A prefektúra a francia hírügynökség megkeresésre "nagyon határozottan elítélte" az önkormányzat lépését, amely a hatóságok szerint nem felel meg a biztonsági előírásoknak, s ezért jogi lépéseket helyezett kilátásba. Az épületet jelenleg rohamrendőrök és csendőrök veszik körül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!