Egy választási bizottsági döntés miatt csorbulhat a koszovói szerbek szavazati joga

Külföld, 2019.09.10

Előfordulhat, hogy nagyszámú koszovói szerb nem vehet részt az október 6-i előrehozott parlamenti választáson, a pristinai választási bizottság keddi döntése értelmében ugyanis csak koszovói dokumentumok felmutatásával voksolhatnak az állampolgárok, a szerb kisebbség sok tagjának azonban csak szerbiai papírjai vannak.

A 120 tagú pristinai parlamentben tíz garantált hely jár a szerb kisebbségnek, így a 120 ezres közösség aktívan tud részt venni törvényhozásban. A helyi szerbek többsége - a hivatalos Belgrádhoz hasonlóan - azonban nem hajlandó elismerni, hogy Koszovó immár 11 éve független állam, hanem továbbra is Szerbia részének tekinti az egykori déli tartományt, éppen ezért kizárólag szerbiai dokumentumokkal rendelkezik. Ez mindeddig nem okozott gondot, a koszovói törvények ugyanis lehetővé teszik ezek használatát.

A koszovói választási bizottság keddi döntése ezt a lehetőséget törölné el.

Stevan Veselinovic, a választási bizottsági tagja közölte: a testület ezzel törvényt sért, az intézkedés pedig közvetlenül és egyértelműen a szerb kisebbség ellen irányul. Valdete Daka, a választási bizottság elnöke szerint viszont a törvényben az áll, hogy a jogosítványon kívül minden személyes dokumentum felhasználható a választó azonosítására, és nincs ugyan definiálva, de egyértelműnek vehető, hogy a Koszovóban kiállított hivatalos okiratokra vonatkozik a kitétel, tehát a választási bizottság nem új szabályt hozott, csak egyértelműsítette az eddigieket.

A korábbi választások alkalmával a szerbiai dokumentumokkal rendelkezők is leadhatták voksaikat.

Október 6-án azért tartanak előrehozott választást a kis, balkáni államban, mert Ramush Haradinaj miniszterelnök július közepén lemondott. A koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság ugyaanis beidézte gyanúsítottként, és ő - mint mondta - nem akarta, hogy Koszovó miniszterelnökét hallgassa ki a bíróság, inkább magánemberként kívánt Hágába utazni. Ott végül hallgatással védekezett, és hazautazhatott, ahol bejelentette, újra indul a választáson, hogy ismét miniszterelnök lehessen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!