Egy szerkesztőért és a sajtószabadságért tüntettek Hongkongban

Külföld, 2016.05.03

Körülbelül 400-an tüntettek a hongkongi Ming Pao kínai nyelvű napilap múlt hónapban váratlanul elbocsátott népszerű szerkesztője mellett hétfőn - számolt be a helyi média kedden.

Csiang Kuo-jüantól (Keung Kwok-yuan) április 20-án vált meg munkáltatója, aznap, amikor a lap címlapján hozta a Panama-iratok friss leleplezését, amelyben helyi, hongkongi milliárdos vállalkozók, politikusok is érintettek voltak. A 30 éves újságírói tapasztalattal rendelkező férfi korábban a televíziónál és az Apple Daily nevű lapnál is dolgozott, többnyire elemző írásokat közölt.

A Ming Pao szerkesztősége elé szervezett demonstráción résztvevők támogatásukat igyekeztek kifejezni az ott dolgozók iránt és tiltakoztak, amiért szerintük mondva csinált indokkal, a költségek csökkentésére hivatkozással mondtak fel a szerkesztőnek.

A tüntetők - köztük a lap alkalmazottai - arra figyelmeztettek, hogy a városban veszélyeztetve érzik a sajtószabadságot, egyre nagyobb mértékben jelenik meg az öncenzúra és a konkrét eset is arra utal, hogy a munkáltató fenyegeti az alkalmazottait. Sok lap üzletileg kiszolgáltatott, hirdetési bevételeik a politikában is érintett nagyvállalatoktól függ.

A tüntetést gyömbér-tüntésnek nevezték el, mivel Keung nevének kantoni nyelvjárásban történő kiejtése a gyömbérére emlékeztet, s ezért a fűszernövényből többen szimbólumként hoztak is magukkal.

Az újság munkatársai egyébként az elmúlt hetekben több módon is igyekeztek elégedetlenségüket kifejezni a történtek miatt. A dolgozók állítólag más szakmai érdekvédelmi lépésre is készülnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!