Elfogadta közös választási programját a német CDU/CSU pártszövetség

Külföld, 2021.06.21

Elfogadta a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített közös programját hétfőn a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU).

A stabilitás és a megújulás programja - együtt egy modern Németországért című dokumentum első két fejezete külpolitikai ügyekről szól. Tartalmazza a többi között, hogy az Európai Uniót (EU) fel kell készíteni a "rendszerek versengésére", ezért egyebek mellett el kell érni, hogy a közösség a külpolitikai és biztonságpolitikai ügyekben áttérjen a többségi döntéshozatalra.

A jobbközép pártszövetség sürgeti mások mellett az EU-s menekültügyi rendszer "alapvető reformját" is. Mint írták, az Európai Bizottság javaslata "a költségek és terhek tagországok közötti méltányos és szolidáris megosztásáról jó irányba mutat".

A több ezer ember közreműködésével összeállított programot a CDU és a CSU vezető testületeinek hétfőn véget ért kétnapos, közös tanácskozásán fogadták el, Armin Laschet CDU-elnök, a testvérpártok kancellárjelöltjének tájékoztatása szerint teljes egyetértésben.

A 139 oldalas program fő üzenete, hogy Németországnak nem csupán reagálnia kell a technológiai kérdésektől kezdve az éghajlaton és a környezeten át a demográfiáig az élet sok-sok területén kibontakozó "korszakváltásra", hanem formálnia kell a folyamatokat. Ezért a húszas éveket a "modernizáció évtizedévé" kell tenni - fejtette ki Armin Laschet a CSU elnökével, Markus Söderrel tartott tájékoztatóján.

Mint mondta, a CDU/CSU célja, hogy Németország "klímasemleges ipari ország" legyen, kerüljön az élre az új technológiák alkalmazásában és legyen "gyorsabb, hatékonyabb, digitálisabb".

A CDU/CSU "modern Németországot" akar, amelynek társadalma "összetart, és biztonságot nyújt mindenkinek, aki nálunk él".

A Németország előtt álló feladatok sora - a koronavírus-világjárvány, a klímaváltozás, valamint a szabadság és jólét megvédése - "nem nemzeti, hanem globális" kihívásokból áll. Ezt fejezi ki az is, hogy az EU és a nemzetközi ügyek a program elején kaptak helyet - fejtette ki Armin Laschet.

Hangsúlyozta: a CDU/CSU kiáll a "világra nyitott Németországért", amely európai és transzatlanti partnereivel együtt birkózik meg a feladatokkal. Ezért az EU-ban is el kell indítani a "modernizáció évtizedét", hogy a közösség "cselekvőképesebb, gyorsabb, bátrabb és határozottabb" lehessen.

Kiemelte: az EU-nak meg kell mutatnia a demokráciát túlságosan lassúnak tartó és a világ első számú nemzetének szerepére törekvő Kínának, hogy a "liberális és szabadelvű" társadalmak is képesek kiváló teljesítményre.

Markus Söder elsősorban azt hangsúlyozta, hogy CDU/CSU-nak a szeptember 26-án tartandó választáson ismét megkerülhetetlen tényezővé kell válnia. El kell érni, hogy a pártszövetség nélkül ne lehessen kormányt alakítani - mondta CSU elnöke.

Kifejtette, hogy az esélyek javultak az utóbbi hetekben, nem utolsósorban a legfőbb vetélytárs, a Zöldek hibái miatt.

Mint mondta, a közös program azt is mutatja, hogy "a Zöldek nélkül is lehet zöld politikát csinálni".

A CDU/CSU a legutóbbi felmérések szerint a szavazatok 26-29,5 százalékára számíthatnának, ha a következő vasárnap lenne a Bundestag-választás. A második helyen a Zöldek állnak 20-24 százalékos támogatottsággal.

A CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) támogatottsága 15-17 százalékos, a liberális SZabad Demokrata Párt (FDP) 11-13 százalékon, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak 9-12 százalékon, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 6-7 százalékon áll.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!