Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter

Külföld, 2019.03.05

Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter, alkancellár, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egykori elnöke - közölte kedden Christian Lindner, az FDP elnöke.

A politikus 82 éves korában, hétfőn hunyt el. "Karakteres, egyenes és szerény ember volt" - emelte ki Christian Lindner, atyai barátjának nevezve Klaus Kinkelt.

Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, akik kormánytagként több mint egy évtizedig dolgozott együtt Klaus Kinkellel, az elhunyt özvegyének küldött táviratában kiemelte, hogy egy "nagyon művelt, lojális és melegszívű barátot" veszített el.

Mint írta, Klaus Kinkel külügyminiszterként sikerrel folytatta elődje és példaképe, Hans-Dietrich Genscher munkáját, és nagyon sokat tett az újraegyesített Németország iránti nemzetközi bizalom megteremtéséért.

A liberális politikus megtestesítette "az ésszerűség, a nyitottság és a tolerancia európai alapértékeit" - írta a Bundestag elnöke a hivatala által nyilvánosságra hozott részvétnyilvánító táviratban.

Angela Merkel kancellár - aki ugyancsak dolgozott együtt miniszterként Klaus Kinkellel - szintén részvétnyilvánító táviratban hangsúlyozta, hogy az FDP-s politikus halálával elveszített "egy hűséges útitársat a német újraegyesítés korszakából".

Frank-Walter Steinmeier államfő a Bundestag elnökéhez hasonlóan kiemelte, hogy Klaus Kinkel "szenvedélyes európaiként és meggyőződéses liberálisként" küzdött a szabadságért és az emberi jogokért, és pragmatizmussal kiegészített rendíthetetlen elvhűségével "olyan értékeket testesített meg, amelyekre ma is nagy szükség van: az ésszerűséget, a nyitottságot és a toleranciát".

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke a többi között azt írta táviratában, hogy Klaus Kinkel azon politikusok közé tartozik, akik "közép-, és kelet-európai barátaink számára is beváltották a szabadság és a jólét európai ígéretét".

Heiko Mass külügyminiszter kiemelte: Klaus Kinkel nemcsak a tárca minden dolgozójának és az összes német diplomatának, hanem egész Németországnak hiányozni fog.

Klaus Kinkel a baden-württembergi Metzingenben született 1936-ban, jogi diplomáját a tübingeni egyetemen szerzete. Karrierjét a szövetségi belügyminisztériumban kezdte, 1970-ben fedezte őt fel a tárca akkori vezetője, a néhai Hans-Dietrich Genscher, az FDP legnagyobb hatású és legismertebb politikusa.

Pályafutása évtizedekig összekapcsolódott Genscherével, de egészen 1991-ig pártonkívüliként, hivatásos kormányzati tisztségviselőként dolgozott. Tevékenykedett Hans-Dietrich Genscher referenseként, irodavezetőjeként, és amikor Genscher 1974-ben a német diplomácia vezetője lett, követte őt a külügyminisztériumba.

A tárca felső vezetésében betöltött pozíciók után, 1979-től 1982-ig a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnökeként dolgozott, ő volt a nemzetbiztonsági szolgálat első "civil", vagyis olyan vezetője, aki nem a hírszerző szakmából érkezett.

A BND-től az igazságügyi minisztériumba került, és államtitkárként meghatározó része volt a két Németország újraegyesítéséről szóló szerződés kidolgozásában. Az egység megteremtése után igazságügyi miniszterként folytatta pályafutását, és belépett az FDP-be.

Az újraegyesített Németország külügyminiszteri tisztségében Hans-Dietrich Genschert követte 1992-től, legfontosabb témái közé tartozott az európai uniós integráció és az atomfegyverek leszerelési folyamatának előmozdítása. A német diplomáciát az 1998-as kormányváltásig vezette.

Klaus Kinkel 1993-tól 1995-ig volt az FDP elnöke, és 1993-tól 1998-ig volt alkancellár a néhai Helmut Kohl kormányában. A szövetségi parlamentbe (Bundestag) 1994-ben került be, képviselői munkáját 2002-ig folytatta. Politikai pályafutásának végeztével ügyvédként tevékenykedett tovább.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!