Elítélt háborús bűnösök oktathatnak a belgrádi katonai akadémián

Külföld, 2017.10.19

Felháborodást keltett a szerb közvéleményben, hogy hamarosan a belgrádi katonai akadémián fog tanítani Vladimir Lazarevic egykori szerb tábornok, akit korábban a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) háborús bűnök miatt hosszú börtönbüntetésre ítélt, így a sajtóban ismertetett vélemények szerint nem lehetne példamutató tanárként a fiatalok elé állítani.

Lazarevic katonai akadémiai foglalkoztatását Aleksandar Vulin védelmi miniszter jelentette be. A volt tábornok két éve szabadult az NT börtönéből, miután letöltötte 14 éves szabadságvesztése kérharmadát.

A szerb sajtó csütörtöki beszámolói szerint Lazarevicen kívül további két olyan egykori katonai parancsnok is oktatóvá válhat, aki részt vett az 1998-1999-es koszovói konfliktusban, és néhány civil szervezet szerint szintén háborús bűnöket követett el. Koszovóban akkor több mint 10 ezer embert öltek meg, és mintegy egymillió helyinek kellett elhagynia otthonát. A szerb elnyomásnak a NATO 78 napig tartó légicsapás-sorozata vetett véget, amikor az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének repülői szerb támaszpontokat bombáztak annak érdekében, hogy kivonulásra kényszerítsék Koszovóból a diktátornak is nevezett Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök fegyveres erőit. Vladimir Lazarevicet 2009-ben ítélte el a Nemzetközi Törvényszék több mint 700 ezer albán kényszer-kitelepítésének vádjával.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter a sajtónak azt mondta, a leendő tanárok - vagyis Vladimir Lazarevic, valamint Ljubisa Dikovic vezérkari főnök és Bozidar Delic volt tábornok - kivételes embernek számítanak, akiket bármely katonai akadémián szívesen látnának, hadi tapasztalataikkal pedig jelentős mértékben hozzájárulhatnak a kadétok fejlődéséhez.

Az európai uniós tagságra vágyó Szerbiában nem ez az első eset, hogy elítélt háborús bűnös magas rangú beosztást kap. 2015-ben a Slobodan Milosevic egyik kulcsemberének nevezett Nikola Sainovicot - alig néhány héttel szabadulása után - az Ivica Dacic külügyminiszter által vezetett, kormányzó Szerbiai Szocialista Párt elnökségi tagjává választották. A horvátok ellen elkövetett háborús bűnök miatt elítélt Veselin Sljivancanin pedig az államfő, Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Párt rendezvényein tart beszédeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!