Elnapolták a Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár elleni pert

Külföld, 2021.07.09

A negyedik tárgyalási napon, pénteken - a tervezettel ellentétben - nem született ítélet Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnöke elleni első büntetőperben, a tárgyalás folytatását augusztus végére napolták el.

A volt alkancellárt egyik jó ismerőse, Walter Grubmüller magánklinikáját érintő jogszabálymódosítás ügyében vádolják azzal, hogy megvesztegették a jogszabály-módosítás érdekében. Ezzel egyidejűleg Grubmüller ellen is vádat emeltek vesztegetés miatt.

Strache állítólag már a 2017-es néppárti és szabadságpárti koalíciós tárgyalásokkor is támogatta, hogy Grubmüller klinikáját felvegyék a magánkórházakat támogató állami finanszírozási alapok listájára. Ez később meg is történt, a klinika bekerült a kedvezményezettek körébe, és ezáltal közvetlenül a társadalombiztosításon keresztül tudott szolgáltatásokat elszámolni.

A szóban forgó törvénymódosítás a gyanú szerint azután lépett hatályba, hogy Grubmüller tízezer eurót adományozott az FPÖ-nek. A kedd óta tartó tárgyalássorozat során további kétezer euró adományozására is fény derült, amelyről mind Strache, mind Grubmüller azt állította, hogy nem emlékszik rá.

A volt pártelnök ártatlannak vallotta magát, meghallgatásakor arról beszélt, hogy meggyőződésből képviselte a klinika ügyét, a törvénymódosítással csak egy évek óta fennálló "jogtalan hátrányt" szüntettek meg.

Ügyvédje, Johann Pauer kifejtette, hogy védence a hivatalából adódóan mindig is "ki volt téve megvesztegetéseknek, de ezek a kísérletek egyetlen esetben sem vezettek eredményre nála". Az ügyvéd többször is kijelentette, hogy védence nem megvesztegethető.

Grubmüllert a testvére, Helmut Grubmüller képviseli az ügyben. Helmut Grubmüller azzal próbált érvelni, hogy az osztrák gazdasági kamarában "olyan hatalmasságok ülnek, akik mindig is ellenezték, hogy a klinikát felvegyék a magánkórházakat támogató finanszírozási alapok listájára, mert ez sértette az érdekeiket". A klinika igazgatója akkoriban a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) tagja volt, és Walter Grubmüller állítólag dacból adakozott az FPÖ-nek, mert úgy érezte, ott legalább megértik a kérését.

A bírónő további tanúk meghallgatását, valamint bizonyítékok beszerzését rendelte el, és a tárgyalás folytatását augusztus végére elnapolta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!