Előrehozott tartományi választást sürgetnek Türingiában a német CDU és CSU vezetői - ÖSSZEFOGLALÓ

Külföld, 2020.02.05

Előrehozott helyi törvényhozási (Landtag-) választást sürgettek a németországi Türingia tartományban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői szerdán, miután csak az Alternatíva Németországban (AfD) nevű párt képviselőinek szavazataival sikerült új tartományi miniszterelnököt választani.

Az erfurti Landtagban a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakcióvezetője, Thomas Kemmerich került ki győztesen a kormányfőválasztásból. Az FDP-s politikus csak a választás utolsó, harmadik fordulóján indult, miután az első két forduló nem hozott döntést az ügyvezető miniszterelnök Bodo Ramelow, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kisebbségi kormányzásra készülő Baloldal (Die Linke) jelöltje és az AfD által támogatott független jelölt, Christoph Kindervater küzdelmében.

A Baloldal, az SPD és a Zöldek arra számítottak, hogy az utolsó fordulóban felsorakoznak jelöltjük mögött a CDU és az FDP képviselői, akik azonban nem akarták a hatalomba segíteni az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal politikusát. Ezért indult el Thomas Kemmerich, aki annak révén nyerte el a tiszstéget, hogy támogatták a CDU-s képviselők, és az AfD képviselői is, akik saját jelöltjük helyett rá szavaztak.

Thomas Kemmerich így országos meglepetésre a csupán 5 százalékos - a Landtagba bejutáshoz minimálisan szükséges - választói támogatottsággal rendelkező FDP színeiben tartományi miniszterelnök lett, a 90 tagú Landtagban 45 szavazatot kapott. Bodo Ramelow 44 szavazatot szerzett, Christoph Kindervater egyet sem, egy képviselő tartózkodott.

A váratlan fejleményt a CDU elnöksége telefonkonferencián elemezte. Egyhangúlag az új választások kiírása mellett foglaltak állást - ismertette a tanácskozás eredményét Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök, szövetségi védelmi miniszter Strasbourgban.

Az elnökség arról is határozott, hogy CDU-s politikus nem lehet tagja az AfD támogatásával megválasztott miniszterelnök kormányának - mondta. Aláhúzta, hogy nem lehetséges együttműködés a CDU és az AfD között, és a türingiai CDU-s képviselők a párt szövetségi vezetőségének javaslataival és követeléseivel ellentétesen jártak el a harmadik fordulóban.

Rámutatott, hogy az SPD és a Zöldek sem hajlandó részt venni egy olyan kormány munkájában, amelynek vezetőjét AfD-s szavaztokkal választottak meg. Thomas Kemmerich így csak "az AfD kegyelméből" maradhat miniszterelnök, és el kell döntenie, hogy akarja-e ezt. A CDU szerint az előrehozott választás a legjobb megoldás - hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Az elnökség tagjai között van Mike Mohring, a párt türingiai szervezetének vezetője is, aki az erfurti Landtag CDU-frakciója szóvivőjének közlése szerint a telefonkonferencián jelezte, nem ért egyet azzal, hogy előrehozott választást kell tartani. Így Annegret Kramp-Karrenbauer bejelentése az egyhangúlag kiformált elnökségi állásfoglalásról "nem korrekt" - fogalmazott Felix Voigt hírportálok beszámolói szerint.

Előzőleg Mike Mohring azzal indokolta a türingiai CDU-s képviselők döntését, hogy nem akarták elősegíteni a posztkommunista Baloldal kormányzásának folytatását, és az AfD jelöltjére sem akartak szavazni, Thomas Kemmerich személyében pedig a politikai közép jelöltjét támogatták, és nem felelősek azért, hogy mely további pártokból szavaznak még az általuk támogatott jelöltre.

A CDU szövetségi vezetősége és a türingiai pártszervezet közötti feszültséget jelzi Paul Ziemiak főtitkár berlini nyilatkozata is, amely szerint elfogadhatatlan, hogy CDU-s politikusok együtt szavaznak olyan "nácikkal", mint Björn Höcke, az AfD türingiai Landtag-frakciójának vezetője.

Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU vezetője müncheni nyilatkozatában ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte és gátszakadásként értékelte a történteket. Mint mondta, az FDP kalandorpolitikát folytat, kiszolgáltatja magát az AfD-nek, és a CDU tekintélyét is súlyosan rombolja, hogy együtt szavazott az AfD-vel. Kiemelte, hogy a CSU semmiképpen nem bocsátkozna ilyen kalandokba szövetségi szinten, a leghatározottabban elutasítja az együttműködést az AfD-vel.

Hozzátette: az erfurti miniszterelnök-választás nem járult hozzá ahhoz, hogy kormányozható legyen Türingia, ezért "a legjobb és legőszintébb válasz az előrehozott választás".

Christian Lindner, az FDP elnöke elutasította a bírálatokat. Kijelentette, hogy pártja nem tárgyal és nem működik együtt az AfD-vel. Felszólította a CDU, a SPD és a Zöldek türingiai szervezetét, hogy Thomas Kemmerich felkérésének eleget téve kezdjenek megbeszéléseket az FDP-vel a közös - kisebbségi - kormányzás lehetőségéről.

Hozzátette: szerinte is előrehozott választást kell tartani, ha a három párt nem hajlandó tárgyalni az FDP-vel.

Szerda este tüntetéseket tartottak számos türingiai városban és a tartományon kívül is több nagyvárosban, köztük Münchenben, Hamburgban és Lipcsében. A demonstrálók élesen bírálták a CDU-t és az FDP-t, amiért politikusaik együtt szavaztak az AfD képviselőivel az erfurti Landtagban.

Türingiában a Baloldal-SPD-Zöldek alkotta koalíció öt évi kormányzás után, a tavaly októberi Landtag-választáson veszítette el a többségét. A 16 német tartomány között Türingia volt az egyetlen, amelyben a Baloldal vezetésével működött kormány. A koalíciós pártok hosszú egyeztetés után abban állapodtak meg, hogy az új ciklusban megpróbálják kisebbségben folytatni a kormányzást. Ez a kísérlet fulladt kudarcvba a szerdai kormányfőválasztáson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!