Eltűnt egy Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró Isztambulban

Külföld, 2018.10.04

Eltűnt Dzsamál Hasogdzsi, egy Rijáddal szemben kritikus szaúd-arábiai újságíró Isztambulban. Legutóbb a szaúdi konzulátuson látták, a diplomáciai képviselet viszont azt állítja, hogy elhagyta az épületet.

A Habertürk tekintélyes török hírportál csütörtöki jelentése szerint a szaúdi főkonzulátus azt közölte, Hasogdzsi az után tűnt el, hogy keddi ott tartózkodását követően kilépett az épületből. A szaúdi diplomaták az ügy kivizsgálása érdekében együttműködnek a török hatóságokkal - tette hozzá a főkonzulátus.

Hasogdzsi, a The Washington Post című amerikai lap külső munkatársa kedden, a déli órákban érkezett a főkonzulátus épületéhez a jegyesével, hogy iratokat intézzen a tervezett polgári esküvő előtt. A nő elmondása szerint Hasogdzsi odaadta neki a telefonját, mielőtt belépett a főkonzulátusra, de utána a férfi már nem került elő.

Hasogdzsi menyasszonya hangsúlyozta, hogy a férfi nem gyanúsított semmilyen ügyben, nincs ellene vád vagy ítélet. Csak egy olyan férfi, akinek az írásait és a meglátásait hazájában nem szerették - jegyezte meg a nő.

A nő beszámolójával áll összhangban a török elnök szóvivőjének szerda esti sajtótájékoztatóján elhangzott állítása is. Ibrahim Kalin azt mondta, hogy az államfői hivatal értesülése szerint Hasogdzsi még mindig a szaúdi főkonzulátus épületében van.

Az 59 éves Hasogdzsi a múlt évben az után hagyta el Szaúd-Arábiát és költözött az Egyesült Államokba, hogy Mohamed bin Szalmánt szaúdi koronahercegnek nevezték ki.

Hasogdzsi közeli kapcsolatban állt Al-Valíd bin Talal herceggel, akit tavaly novemberben több tucat szaúd-arábiai herceggel, tisztségviselővel és üzletemberrel együtt korrupciós vádak miatt őrizetbe vettek. A példátlan hatósági intézkedést a Mohamed bin Szalmán trónörökös vezette korrupcióellenes bizottság utasítására hajtották végre.

Hasogdzsi a The Washington Post újságírójaként rendszeresen bírálta a szaúdi vezetést a jemeni háború, a Kanadával kialakult diplomáciai viszály és a női jogvédők letartóztatása miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!