Elutasította a román alkotmánybíróság Iohannis költségvetési törvény elleni óvását

Külföld, 2019.03.06

Elutasította a román alkotmánybíróság szerdán az idei állami költségvetési törvény ellen Klaus Iohannis államfő által beterjesztett óvást, ugyanakkor alaptörvénybe ütközőnek minősítette az államháztartási hiány növelését célzó jogszabályt.

A jobboldali elnök február 22-én jelentette be, hogy alkotmánybírósághoz fordul az általa "nemzeti szégyennek" nevezett büdzsé miatt, amelynek felépítését, késedelmes beterjesztését és állítólagos eljárási szabálytalanságait a kormányzó szociáldemokraták politikai kudarcának minősítette.

Iohannis több ízben is élesen bírálta a PSD gazdaságpolitikáját, megalapozatlanul optimistának nevezte a költségvetés-tervezetet, amelyet szerinte azért nem fogadott el még tavaly ősszel a kormánypárt, hogy késleltesse az állami beruházásokat és így forrásokat takarítson meg a "fedezet nélküli nyugdíj- és béremelésekről szóló" választási ígéretei teljesítésére. Az elnök azonban nem tartalmi, hanem eljárási kifogásokra alapozta alkotmányossági óvását, egyebek között arra, hogy a kormányoldal nem kérte ki a költségvetési tanács véleményét.

A költségvetési törvény elleni óvást - sajtóértesülések szerint - szavazattöbbséggel utasította el az alkotmánybíróság.

Az államfő alkotmányos kontrollt kért az eredetileg tervezett 2,55 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt 2,76 százalékra növelő törvénytervezet ügyében is. Az alkotmánybíróság végül - egyhangú döntéssel - csak ez utóbbi kifogást minősítette megalapozottnak.

A parlamenti többség február végén a költségvetési törvény megszavazása előtt néhány órával döntött az államháztartási hiány növeléséről, így teremtve fedezetet a családi pótlék jelentős növelésére.

A bukaresti kormánynak így most van egy kihirdetésre váró, alkotmányosnak bizonyult költségvetés-tervezete, de nincs már törvényes alapja arra, hogy az ebben előirányzott szinten költekezzen.

Liviu Dragnea PSD-elnök szerint mindenképpen meg kell várni az alkotmánybíróság indoklását és azt, hogy Iohannis kihirdeti-e a költségvetési törvényt, vagy "továbbra is akadályozni akarja a családi pótlék megduplázását". A kormánypárt vezetője azt valószínűsítette, hogy az államháztartási hiány megemelését procedurális okok miatt dobta vissza az alkotmánybíróság, és kifejezte reményét, hogy a két szervesen összefüggő jogszabály között ellentmondást sürgősségi kormányrendelettel is orvosolni lehet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!