EP-választás - Elutasította a román választási bizottság két ellenzéki párt összefogását

Külföld, 2019.03.07

Elutasította a román központi választási bizottság (BEC) két ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Ciolos volt miniszterelnök által alapított Szabadság Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) választási koalíciójának bejegyzését a májusi európai parlamenti választásokra.

Az USR-PLUS 2020 Szövetség bejegyzését az érintettek tájékoztatása szerint arra hivatkozva tagadta meg a BEC, hogy a két pártelnök - Dan Barna (USR) és Dacian Ciolos (PLUS) - nevét nem vezették be a romániai pártok jegyzékébe.

Az ellenzéki politikusok a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Pártot (PSD) és annak elnökét, Liviu Dragneát vádolják azzal, hogy - a választási hatóságokra gyakorolt befolyása révén - megpróbálja ellehetetleníteni egyik legfontosabb, a voksok mintegy 20 százalékára számító kihívóját az EP-választásokon.

Ciolos szerint a 2020-szövetségnek nem az a célja, hogy képviselőket küldjön Brüsszelbe, hanem az "Európai Uniót akarja Romániába hozni". A volt kormányfő azt állította: ugyanazok a - román közéletben ismeretlennek számító - magánszemélyek hátráltatják most a kongresszusi dokumentumok és ezek között az ő pártelnökké választásának hivatalos iktatását, akik tavaly hónapokon át akadályozták első pártbejegyzési kísérletét.

Az érintettek közölték: a két ellenzéki párt a legfelsőbb bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A közös jelöltlista állítását célzó szóló tárgyalások lezárása előtt, február elején az USR-nél 10 százalékos, a PLUS-nál 7 százalékos támogatottságot mért az INSCOP közvélemény-kutató intézet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!