EP-választás - Európai minimálnyugdíjat és a nyugellátások megvédését ígéri a DK

Külföld, 2019.05.12

A Demokratikus Koalíció (DK) egyebek mellett az európai minimálnyugdíj bevezetését és a korábban megszerzett nyugellátások megvédését ígéri európai uniós programjában.

Az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) listavezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján hét pontban sorolta fel a DK nyugdíjasokat érintő elképzeléseit. Dobrev Klára elsőként a korábban már többször bejelentett elképzelésükről, az úgynevezett európai minimálnyugdíjról beszélt. "Emberi minimumnak" nevezte, hogy a legalacsonyabb nyugellátás mértéke érje el "a normális, tisztességes élethez" szükséges szintet.

Emellett a nyugdíjemelés kiszámításakor újra a vegyes rendszert alkalmaznák, vagyis az infláció mellett a bérek változására is tekintettel lennének. Kérdésre hozzátette, a DK úgy számol: a minimálnyugdíjnak a minimálbér mintegy 70 százalékát kell elérnie.

Dobrev Klára törvénytelennek nevezte a magánnyugdíjpénztárak államosítását és a szolgálati, valamint a rokkantnyugdíjak elvételét.

A listavezető az európai egészségügyi minimumra áttérve azt mondta, hogy az uniós állampolgárokat minden országban ugyanaz az ellátás kell, hogy megillesse.

Emlékeztetett, a DK a közelmúltban olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná a kisgyermekes családok kilakoltatását. A magatehetetlen, idős embereket ugyanígy nem szabad az utcára kitenni, ezért az időskori kilakoltatás ellen is védelmet kell nyújtani - fűzte hozzá.

A hazai idősgondozás rendszere gyakorlatilag az összeomlás szélén áll, tíz éven belül emberek milliói maradnak ellátás nélkül - mondta. Emiatt az uniós és a hazai támogatásokból duplájára kell növelni az idősotthonokban lévő férőhelyek számát és legalább ötven százalékkal kell felemelni a szektorban dolgozók bérét - érvelt.

Az utolsó pontra áttérve azt mondta, szeretnék, ha európai uniós forrásokból az időskori életminőséget javító intézkedésekre is lehetne költeni.

Más témában rákérdeztek arra, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára bírálta a Nemzeti Választási Bizottságot, mert nem függesztette fel Czeglédy Csaba DK-s EP-képviselőjelölt mentelmi jogát. Dobrev Klára azt felelte: a kormány úgy gondolja, hogy pártállami módszerekkel maga alá gyűrheti a teljes független intézményrendszert.

Az önkormányzati választásról szóló kérdésekre már Rónai Sándor, a DK szóvivője válaszolt. Kérték, reagáljon arra, hogy az LMP és a Jobbik által is támogatott Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt többször is bírálta a DK támogatását is élvező Karácsony Gergelyt, valamint az ellenzéki polgármesterjelölteket.

Rónai Sándor válaszként azt mondta, a DK-nak az a célja, hogy Budapesten és az ország többi településén is leváltsák a Fideszt, aminek érdekében egy minél szélesebb együttműködésre törekszenek. Nem egymást kell sértegetni, hanem meg kell állapodni egymással, hogy mindenütt csak egyetlen ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!