EP-választás - Kövér: nem pártokról döntünk, hanem jövőt választunk - BŐVÍTETT

Külföld, 2019.05.15

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a május 14-én 20.31 órakor kiadott, EP-választás - Kövér: nem pártokról döntünk, hanem jövőt választunk című anyagunkat egy bekezdéssel bővítjük.



az anyag hatodik bekezdése:

"Micsoda véletlen - mert ez már csak így megy -, hogy diákok, középiskolások itt is, ott is, amott is hirtelen tüntetéseket szerveztek, és azt követelték a politikusoktól, hogy védjék meg a Földünket" - mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, őt is foglalkoztatja a klímaváltozás, és aggódik gyermekei és leendői unokái jövőjéért. Tudja - tette hozzá - hogy óriásiak a problémák, és ebben nincs is vita. A házelnök szerint azon kellene dolgozni, hogy az Európai Unió olyan döntéseket hozzon, amelyekkel a klímaváltozás kérdésében elősegíti a megoldást. Ebben senki nem fog vitába bocsátkozni vele Európában - fűzte hozzá -, legkevésbé az emberek. Ellentétben a bevándorlás kérdésével - jegyezte meg. Mint mondta, ennek azért van hatása, mert egy friss felmérés szerint Németországban az emberek 31 százaléka a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, de 32 százalék már a klímaváltozást. "Tehát, ha az ember minden nap találkozik a "nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív" média agymosó hatásával, akkor természetesen egy idő után maga is másképp látja a világot, mint ahogy annak előtte" - mondta.


BŐVÍTETT VÁLTOZAT - EP-választás - Kövér: nem pártokról döntünk, hanem jövőt választunk

Siófok, 2019. május 14., kedd (MTI) - A május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson nem pártokról döntünk, hanem jövőt választunk magunknak - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Siófokon.

Kövér László lakossági fórumán hozzátette: ez a jövőválasztás ugyanakkor pártokon keresztül valósul meg az Európai Parlamentben.

A házelnök úgy fogalmazott: "Azt döntjük el, hogy olyan európai vezetést választunk, amelyik fontosnak tartja a kereszténység európai alapjainak megtartását, (...) vagy olyat, amelyik egyfajta tömeges ember- és kultúracserében látja a kontinens jövőjét."

Azt mondta, a választásnak szigorú üzenetnek kell lennie Brüsszel felé arról, hogy a bevándorlást meg kell állítani.

A politikus hangoztatta, hogy az emberek Európa-szerte a bevándorlást és a terrorveszélyt tartják a legfontosabb kérdésnek, de a "főáramú, Brüsszelt is uraló" politikusok óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ehelyett a jogállamiság, "a kelet-európai országok hálátlansága" vagy a klímaváltozás legyen a választás tétje.

"Micsoda véletlen - mert ez már csak így megy -, hogy diákok, középiskolások itt is, ott is, amott is hirtelen tüntetéseket szerveztek, és azt követelték a politikusoktól, hogy védjék meg a Földünket" - mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, őt is foglalkoztatja a klímaváltozás, és aggódik gyermekei és leendői unokái jövőjéért. Tudja - tette hozzá - hogy óriásiak a problémák, és ebben nincs is vita. A házelnök szerint azon kellene dolgozni, hogy az Európai Unió olyan döntéseket hozzon, amelyekkel a klímaváltozás kérdésében elősegíti a megoldást. Ebben senki nem fog vitába bocsátkozni vele Európában - fűzte hozzá -, legkevésbé az emberek. Ellentétben a bevándorlás kérdésével - jegyezte meg. Mint mondta, ennek azért van hatása, mert egy friss felmérés szerint Németországban az emberek 31 százaléka a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, de 32 százalék már a klímaváltozást. "Tehát, ha az ember minden nap találkozik a "nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív" média agymosó hatásával, akkor természetesen egy idő után maga is másképp látja a világot, mint ahogy annak előtte" - mondta.

Kitért arra, hogy a következő európai uniós költségvetési tervezet szerint jelentős pénzeket vennének el a strukturális alapokból jellemzően a közép- és kelet-európai tagállamok rovására. Ezeket a pénzeket a migráció kezelésére csoportosítanák át, és egy részüket a nem kormányzati - civil - szervezeteknek adnák azért, hogy azok részt vehessenek a migráció támogatásában.

Közölte: ez egy szankció azon országok felé, amelyek nem támogatták a brüsszeli bevándorlási politikát. A tervezet szerint a Magyarország járna a legrosszabbul, az országra jutó források 25 százalékát vonnák el - jegyezte meg.

A fideszes politikus a családtámogatások egyik formájának, a babaváró támogatásnak a brüsszeli vizsgálatára utalva úgy fogalmazott: "perverz és aljas dolog", amit "saját európai fajtájukkal szemben cselekednek". Megfogalmazása szerint "mintha el akarnának bennünket pusztítani mások kedvéért. Ahelyett, hogy azon gondolkodna Európa, hogyan lehetne a családok biztonságát helyreállítani, (...) tömeges lakosságcserével próbálják meg gyökértelenné tenni Európa minden országának társadalmát."

A házelnök beszélt arról is, hogy több nyugat-európai országban, Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában is 50 százalék felett van azoknak az aránya, akik a keresztény kultúra megőrzését fontosnak tartanák, a többség elvárása a saját állama felé, hogy a kultúráját megvédje.

Úgy vélekedett: Magyarországon a bevándorlás kérdésében sokkal többen - az emberek 75-80 százaléka - ért egyet a Fidesszel, mint ahányan a pártra hajlandók voltak és lesznek szavazni - mondta.

Kövér László megemlítette, hogy nem mindegy, hány mandátuma lesz a Fidesznek a választás után. A 21 magyar mandátumból a becslések szerint a párt 12-15 mandátumot szerezhet meg; ha 15 képviselőt küldhetnek az EP-be, az azt is jelentené, hogy az Európai Néppárton belül az erőviszonyok a Fidesz javára billennek el - fűzte hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!