TV műsor

EP-választás - MSZP-Párbeszéd: közös szabályt a biztos megélhetésért!

Külföld, 2019.05.16

Az európai integráció elmélyítését, minél több, az emberek megélhetését biztosító közös szabály megalkotását és a szélsőjobboldali, populista politikusok "őrjöngésének" megakadályozását nevezte az MSZP-Párbeszéd céljának Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a május 26-i európai parlamenti (EP-) választással összefüggésben csütörtökön.

Az MSZP-Párbeszéd EP-listáját vezető politikus Kaposváron, sajtótájékoztatón azt mondta: az általuk képviselt szociális Európa-program az embereket helyezi a középpontba. Szeretnék, ha Európa nemcsak a multicégekről, a nemzetállamok érdekeiről, hanem a benne élőkről, köztük a magyarokról is szólna.

Követeljük és képviseljük, hogy legyen 240 ezer forintos európai minimálbér, az európai nyugdíj ne legyen kevesebb 95 ezer forintnál és a családi pótlék 48 ezer forintnál - jelentette ki.

Tóth Bertalan úgy vélte, a programot az Európai Szocialisták Pártjával és Frans Timmermanns csúcsjelölttel szövetségben hitelesen tudják képviselni, szemben a Fidesszel, amely "kisodródik, kilép, vagy amelyet kizárnak az Európai Néppártból", és nem tudja majd befolyásolni az európai döntéseket.

Az MSZP-Párbeszéd listavezetője szólt arról is, hogy a szélsőjobboldali, populista politikusok Magyarországon és Európában semmi mással nem foglalkoznak, mint a saját hatalmi érdekeik képviseletével. "Magyarország ebből a szempontból speciális, mert itt még azzal is foglalkozik a szélsőséges hatalom, hogyan tudja az európai támogatásokat magára költeni, úgy ellopni, hogy abból biztosítsa saját hatalmát" - tette hozzá.

A politikus reményét fejezte ki, hogy minél több Európa-párti képviselő kerül az Európai Parlamentbe, aki az európai integrációt, az együttműködést, a békés egymás mellett élést választja, s "meg tudjuk őrizni Európa békéjét".

Jávor Benedek (Párbeszéd) európai parlamenti képviselő azt közölte, hogy az EP-választáson eldől, "merre mozdul Európa", megerősödnek-e azok a pártok, amelyek a feladatokat együttműködésben, megerősített Európában kívánják elvégezni, vagy a szélsőséges, euroszkeptikus erők jönnek a közösség meggyengítésének, aláásásának, szétrombolásának szándékával.

Meg kell teremteni a szociális Európát, mert Európának igazságosnak kell lennie - hangoztatta. Kitért arra, hogy Európának emellett szembe kell néznie a környezeti válsággal. A klímaváltozás ellen csak közösen lehet fellépni, s Európának felelőssége van abban, hogy a világ többi országának is utat mutasson e küzdelemben.

Ugyanilyen fontos a légszennyezés problémájának megoldása, az egészséges ivóvízhez jutás biztosítása, a természeti örökség védelme is - sorolta.

Harangozó Gábor, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje arra emlékeztetett, hogy a két szervezet erős szövetséget kötött azért, hogy hatékony, a magyar embereket jól képviselni tudó formáció tagjai kerüljenek az Európai Parlamentbe.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!