Erdogan: a helyhatósági választás megismétlése Isztambulban a leghelyesebb lépés

Külföld, 2019.05.07

Recep Tayyip Erdogan török elnök a leghelyesebb lépésnek nevezte kedden, hogy a Legfőbb Választási Tanács (YSK) előző nap a március 31-ei törökországi helyhatósági választás isztambuli eredményének érvénytelenítéséről és a főpolgármester-választás megismétléséről döntött.

Erdogan hatalmon lévő pártjának, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén felszólalva úgy fogalmazott: az YSK határozata megerősíti a demokráciát, és "szétoszlatja azt az árnyat, amely az isztambuli választásra vetült."

Kifejtette: március 31-én először bejelentették, hogy az AKP főpolgármester-jelöltje 20-25 ezres szavazathátránnyal alulmaradt az ellenzéki indulóval szemben, majd az elkövetkező napokban a kormánypárt fellebbezései nyomán nyilvánvaló vált, hogy mintegy 15 ezer AKP-szavazó voksait elbitorolták, a különbség pedig csaknem a felére csökkent. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a "leplezetlen" szabálytalanságot - hangoztatta a török államfő. Erdogan, aki egyúttal teljesen törvénytelennek is nevezte az isztambuli választást, az YSK hétfői határozatának indoklásával összhangban elmondta: a metropoliszban a 62 ezer szavazatszámláló bizottsági tag közül 21 ezren nem voltak közalkalmazottak, akadt köztük olyan, aki bankban vagy akár magániskolában dolgozott.

A török elnök leszögezte: szó sincs arról, hogy az AKP nem tudta volna elfogadni a voksolás eredményét, vagy hogy úgy akarna nyerni, hogy azt nem érdemelte ki, de kitart elbitorolt jogának orvoslata mellett.

A Török Iparosok és Üzletemberek Egyesülete (TÜSIAD) hétfő éjszaka hivatalos Twitter-fiókján aggasztónak nevezte, hogy az ország egy olyan időszakban tér vissza az újabb kampányidőszakhoz, amikor egy átfogó gazdasági és demokratikus reformra kéne összpontosítania.

Erdogan erre reagálva kedden azt mondta, hogy a TÜSIAD foglalkozzon a saját dolgával, és legyen tisztában azzal, hogy hol a helye.

A török államfő beszédét követően egyúttal újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a június 23-ra kitűzött, megismételt isztambuli választáson az AKP jelöltje megint a korábbi miniszterelnök, Binali Yildirim lesz.

A legnagyobb török városban a nem hivatalos végeredmény szerint rendkívül kiélezett versenyben, 15 évnyi kormánypárti vezetés után a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu szerezte meg a főpolgármesteri széket. Bár Imamoglu később át is vette megbízólevelét, az AKP a választáson elkövetett, "szervezett szabálytalanságokra" hivatkozva rendkívüli fellebbezésben kérelmezte az YSK-nál a szavazás érvénytelenítését és megismétlését. A kormánypárt előzőleg az adatfeldolgozás "csúsztatásait", a jogosulatlan állampolgárok voksolását, a hiányzó szavazatokat, valamint a számlálóbizottságok összetételét illető visszaéléseket említette példaként a szabálytalanságokra.

Az YSK azzal indokolta hétfői döntését, hogy számos szavazatszámláló bizottságnak olyan elnöke volt, valamint olyan tagjai, akik nem közalkalmazottak.

Kedd délelőtt a CHP vezetése rendkívüli ülést tartott. A párt azt a döntést hozta, hogy nem bojkottálja a június 23-ra tervezett szavazást, hanem részt vesz rajta. Ugyanakkor rámutattak, hogy nemcsak a főpolgármester-választást, hanem a kerületieket is meg kellene ismételni, valamint a YSK mind a 11 tagjának le kellene mondania. A CHP vezetése közleményben azt írta, hogy Törökország történelmében nincs még egy példa arra, hogy a jogot, az igazságot, a politikai és gazdasági stabilitást egyetlen ember félelme és ambíciója miatt íly módon feláldozták volna.

Kemal Kilicdaroglu CHP-elnök a párt keddi parlamenti frakcióülésén bejelentette, hogy ismét Imamoglut indítják a főpolgármesteri székért. Az NTV török hírtelevízió tudósítója a CHP vezetői üléséről azt jelentette, hogy Imamoglu az emberekbe vetett bizalmáról beszélt párttársainak, és úgy vélte, ki fognak tartani mellette.

Imamoglut a hétfői döntés értelmében megfosztják főpolgármesteri megbízólevelétől. A belügyminisztérium a pozíciót helyettesi tisztségben ideiglenesen Isztambul tartomány kormányzójának, Ali Yerlikayának adja át.

A CHP-vel választási szövetségben induló és ezért önálló isztambuli főpolgármester-jelöltet nem állító, nacionalista Jó Párt (IP) elnöke, Meral Aksener a keddi frakcióülésén úgy fogalmazott: "szégyellem, hogy a média nem emeli fel hangját, a politikusok hallgatnak, a jogászoknak pedig a politikusok parancsolnak. Szégyellem, hogy pártelnök vagyok egy olyan Törökországban, amelynek a 21. században még mindig a demokráciát kell keresgélnie. Szégyellem, hogy miközben ők a bőségben fürdenek, akaratától megfosztott nemzetemnek az éhséggel és a szegénységgel kell küszködnie. Szégyellem, hogy miközben kilátástalan édesapák eladásra bocsájtják veséjüket, ők a gyerekeiket a nevükre nyitott alapítványokat pénzelve teszik gazdaggá."

Az YSK hétfői lépésének hatására a török líra kedden is már több mint egy százalékot veszített értékéből a külföldi devizákkal szemben.

A március 31-ei helyhatósági választás volt a politikusok és pártok első megmérettetése a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta. Isztambulnak jelképes súlya van a török városok között. Recep Tayyip Erdogan 1994-től maga is volt a metropolisz főpolgármestere, és akkoriban alapozta meg népszerűségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!