EU-csúcs - Tajani: az uniós parlament készen áll egy kötelező kvótamechanizmus elfogadására

Külföld, 2018.12.13

Az Európai Parlament készen áll arra, hogy új javaslatot vegyen fontolóra, amely általános szabályként határozná meg a migránsok tagországok közötti szétosztásán alapuló kötelező szolidaritási kvótamechanizmust - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben csütörtökön.

Tajani az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján elmondott beszédében hozzátette, a javaslat emellett lehetőséget biztosítana a tagállamoknak arra, hogy alternatív szolidaritási formákat válasszanak objektív okokat figyelembe véve.

"Nem vitás, javítani kell menekültügyi szabályainkon a jobb tehermegosztás és az által, hogy hatékonyabbá tesszük a menekültügyi rendszert, és megakadályozzuk a visszaéléseket. Többször is mondtuk: a cselekvés ideje eljött" - fogalmazott.

Úgy vélekedett, a pillanat kedvező, mivel az unióba belépni szándékozó migránsok száma jelentősen csökkent. Meg kell ragadni a pillanatot egy olyan szilárd rendszer bevezetéséhez, amely képes megbirkózni a tél ideje alatt adódó kihívásokkal - tette hozzá.

Tajani aláhúzta, hogy meg kell védeni az uniós külső határokat. Az uniós parlament továbbra is hangsúlyozza, hogy erősíteni kell a Frontex keretében működő Európai Határ- és Parti Őrség működését a jövőbeli kihívások kezelése érdekében. Fokozni kell az unión kívüli partnerországokkal folytatott együttműködést az embercsempész-hálózatok felszámolása érdekében és azért, hogy könnyebbé váljon az illegális bevándorlók visszatérése - tette hozzá az uniós parlament elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!