EU-csúcs - Uniós vezetők a Brexit határidejének meghosszabbításának lehetősége mellett foglaltak állást

Külföld, 2019.03.21

Az Európai Tanács kétnapos ülésére érkező uniós tagországi vezetők Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) március 29-én esedékes határidejének meghosszabbításának lehetősége mellett foglaltak állást Brüsszelben csütörtökön. Theresa May brit miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy Nagy-Britannia rendezett módon, az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás elfogadásával hagyja el az EU-t;

Angela Merkel német kancellár nyilatkozata szerint a brit parlament alsóházának komolyan kell vennie a brit uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélyeit és el kell fogadnia a brit kormány és az Európai Unió megállapodását a Brexit feltételeiről.

Merkel újságíróknak nyilatkozva aláhúzta, az unióban maradó tagországok vezetőinek az unió jövőjére kell gondolniuk, ezért az utolsó pillanatig azon fognak dolgozni, hogy egy rendezett kiválást érjenek el. Fel kell készülni azonban arra is, hogy a megállapodást továbbra sem fogadja el a brit parlament alsóháza, a határidő ugyanis nagyon rövid - tette hozzá.

Emmanuel Macron francia államfő kijelentette, nyitott a Brexit határidejének technikai meghosszabbítására, ugyanakkor nem lehet a végtelenségig nyújtani a fennálló helyzetet.

Aláhúzta, egyértelművé kell tenni London számára, hogy a Brexit a brit nép döntésének eredménye. Azt is, hogy a megállapodás kétéves, alapos munka eredménye, amely a lehető legjobb egyezség úgy Nagy-Britannia, mint az unió számára. Azt újratárgyalni nem lehet. Elutasítása esetén megállapodás nélkül lép ki az unióból Nagy-Britannia, az unió erre is fel van készülve - közölte.

"Nem tehetünk úgy három év leforgása után, minthogyha a brit emberek nem a kilépés mellett foglaltak volna állást" - tette hozzá a francia államfő.

Sebastian Kurz osztrák kancellár nyilatkozatában abszurdnak nevezte, ha az Egyesült Királyság rész venne a májusi európai parlamenti választáson. Rövid sajtótájékoztatóján elmondta, hogy támogatja a brit európai uniós kiválás elhalasztását, amennyiben "sikerül választ adni bizonyos fontos kérdésekre".

"Fontos, hogy az Egyesült Királyság ne vegyen részt a választáson. Érthetetlen lenne egy olyan országnak a részvétele, amely el akarja hagyni az Európai Uniót" - tette hozzá.

A kilépés jövő heti határidejének meghosszabbításával kapcsolatban ugyanakkor leszögezte, az még mindig jobb, mint az úgynevezett kemény, megállapodás nélküli Brexit.

Leo Varadkar ír kormányfő szerint rugalmasságot kell mutatni az Egyesült Királysággal szemben a brit belpolitikai káosz miatt, és megfelelő indoklás esetén lehetővé kell tenni az európai uniós kiválás határidejének rövid kiterjesztését. Azt hangsúlyozta, hogy a bennmaradó tagállamok egyike sem szeretné, ha a szigetország megállapodás nélkül, rendezetlen módon kényszerülne kilépni az EU-ból, ezért nyitottak a hosszabbításra. Ehhez azonban az kell, hogy London indokolni tudja a kérelmét, mivel el kellene kerülni egy olyan helyzetet, amelyben párhavonta újra és újra el kell halasztani a döntéseket és a határidőket - mondta.

"A Brexit néhány rendkívül nehéz döntést követel az Egyesült Királyság részéről" - fogalmazott.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Samuel Beckett abszurd drámájára utalva úgy fogalmazott, "néha olyan érzés, mint ha Godot-ra várnánk az Egyesült Királyság európai uniós kiválási folyamatának ügyében, aki azonban ez esetben remélhetőleg végül meg fog érkezni".

Véleménye szerint kizárólag akkor hosszabbíthatják meg a szigetország kilépésének határidejét a május 26-ai európai parlamenti választáson túlra, amennyiben azon részt vesznek a britek is, de London ettől egyelőre elzárkózik. Jelenleg úgy tűnik, minden lehetőséget kizártak, márpedig így nehéz előrelépni a folyamatban - mondta.

Theresa May brit miniszterelnök "őszintén reméli", hogy Nagy-Britannia rendezett módon, az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás elfogadásával hagyja el az EU-t; erre lehetőséget biztosítana az uniós szerződések alapján március 29-én esedékes jelenlegi határidő rövid idővel való meghosszabbítása - erről May maga beszélt újságíróknak Brüsszelben csütörtökön, az Európai Tanács ülését megelőzően.

Rövid nyilatkozatában a miniszterelnök aláhúzta: a határidő június végéig való meghosszabbításához szükséges az unióban maradó 27 tagország jóváhagyása, de ezáltal elkerülhető lenne a megállapodás nélküli brit kiválás. Fontos elfogadni, hogy Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) a brit emberek döntése. Immáron három éve a szavazásnak, eljött az ideje, hogy a brit parlament ezt szentesítse - húzta alá.

A brit miniszterelnök hozzátette, az Egyesült Királyság uniós kiválása esetén továbbra is kiveszi részét az Európát fenyegető kihívások megoldásában a béke, a biztonság és a jólét megőrzése érdekében.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozata szerint újabb európai uniós csúcstalálkozó lehet a jövő héten, amennyiben a brit parlament ismét elutasítja az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződést.

"Egy harmadik sikertelen brit alsóházi szavazás azt jelenti, hogy újra vissza kell jönnünk, és egy második EU-csúcsot is kell tartanunk" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!