EU-tisztújítás - A DK támogatja Ursula von der Leyen megválasztását

Külföld, 2019.07.16

A Demokratikus Koalíció elnökségi döntésének értelmében a párt EP-képviselői a keddi szavazáson támogatják, hogy Ursula von der Leyent válasszák meg az Európai Bizottság (EB) elnökének.

A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pártjuk ez ügyben indított online szavazásán több, mint 50 ezer ember vett részt és a többség azt kérte, hogy szavazzák meg a jelöltet.

Gréczy Zsolt hozzátette, hogy a döntésnek politikai okai is vannak. Ursula von der Leyen kedd délelőtt tartotta az Európai Parlamentben a programbeszédét és a DK örömmel nyugtázta, hogy nagyjából a saját programját hallhatta vissza - közölte. A jelölt az Európai Egyesült Államok tervének támogatója, programbeszédében vállalta az európai minimálbér, az európai munkanélküli ellátás és az európai gyermektámogatások bevezetését, emellett kiállt a multinacionális technológiai cégek tisztességes adóztatása és a klímavédelmi célok mellett is - emelte ki a frakciószóvivő.

Hangsúlyozta, hogy Ursula von der Leyen egyértelművé tette, határozott szankciókkal is fel kíván lépni a jogállamiságot sértő nemzetállami kormányintézkedésekkel szemben. Parlamenti beszéde végén világossá tette, hogy "Európa bomlasztói, gyengítői" harcos ellenfelet fognak találni a személyében, ez pedig Orbán Viktor és a Fidesz számára felér egy hadüzenettel - fogalmazott.

Kérdezték arról, hogy a DK megpróbálta megakadályozni, hogy fideszes politikusokat válasszanak az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe. Azt mondta, hogy az Orbán-kormány Európa szétverésén dolgozik és az Európai Parlamentbe küldött fideszes képviselőknek is ugyanez a feladatuk. A DK nem támogathat olyan embereket, akik szét akarják verni az EU-t - jelentette ki. Ahol lehetett, ott elérték, amit elértek, Deutsch Tamás megválasztását nem sikerült megakadályozni, de másik három fideszes jelöltét egyelőre igen - fogalmazott.

Azt a kérdést a Néppártnak kell feltenni, hogy miért jelölt fideszes politikusokat a szakbizottságokba - válaszolta egy újabb kérdésre.

A frakciószóvivőt kérdezték arról, a Pesti Srácok birtokába került hangfelvételről, ami a lap állítása szerint bizonyítja, hogy tavaly februárban a DK-s Varju László a volt szocialista Horváth Imrének költség- és kártérítést illetve egyéb "okosságot" ajánlott fel azért cserébe, hogy az országgyűlési választás előtt lépjen vissza az ő javára.

Gréczy Zsolt azt felelte, nem tudja, hogy Varju László valóban tett-e ilyen kijelentéseket. Hozzátette, nem zárja ki, hogy a cikk miatt a DK bírósághoz fordul.

Arra is rákérdeztek nála, hogy habár a DK korábban több ellenzéki párttal közösen a támogatásáról biztosította Janiczák Dávid ózdi polgármesterjelöltet, a múlt héten arra való hivatkozással vonták vissza a támogatást, hogy korábbi "neonáci megnyilvánulásai miatt" mégsem adják a nevüket a jobbikos polgármester jelöléséhez.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, a DK elnöksége úgy döntött, hogy semmilyen szinten nem támogatják Janiczák Dávidot, de tudomása szerint arról még nem született döntés, hogy állítanak-e saját jelöltet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!