EU-tisztújítás - Ártatlanságát hangoztatta a francia biztosjelölt a fiktív asszisztensi állások ügyében

Külföld, 2019.10.02

Ártatlanságát hangoztatta az állítólagos fiktív asszisztensi állások ügyében szerda délutáni európai parlamenti (EP-) meghallgatásán az uniós belső piaci biztosnak jelölt Sylvie Goulard.

A novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban Ursula von der Leyen megválasztott elnök a belső piaci "szuperportfóliót" szánja a francia politikusnak, így ő felügyelné az iparpolitikát, támogatva a digitális egységes piacot is, továbbá ő felelne a védelmi iparral és űrkutatással foglalkozó új főigazgatóságért.

Noha Goulard az EP illetékes bizottságai előtt sok témáról beszélt, a legtöbb kérdést az állítólagos európai parlamenti fiktív állások ügyében ellene folytatott korábbi vizsgálat miatt, illetve azzal kapcsolatban kapta, hogy EP-képviselőként havi bruttó 10 ezer euróért a Berggruen Intézet nevű amerikai think tanknek dolgozott tanácsadóként.

Leszögezte, hogy nem tett semmi törvénytelenséget, s ennek megfelelően nem is emelt ellene vádat a francia ügyészség, az EP jogi bizottsága pedig nem állapított meg nála összeférhetetlenséget. Mint mondta, a kérdéses összeget volt pártja, a Modem visszafizette, az ügy pedig szerinte inkább humánerőforrás-gazdálkodási, mintsem jogi jellegű.

"Tiszta vagyok" - jelentette ki. Mindazonáltal elismerte, hogy követetett el hibákat, de kiemelte az ártatlanság vélelmének fontosságát, illetve úgy vélekedett, hogy politikai játszmák áldozata lehet.

Goulard-t azzal vádolták, hogy EP-képviselőként jogtalanul vett fel uniós pénzeket egyik asszisztense után, aki valójában a Modemnek dolgozott, nem a képviselői tevékenységéhez kapcsolódó munkát végzett.

A portfólióját illetően elmondta, hogy tökéletesíteni kell az EU belső piacát a szolgáltatások és az ipar területén is, s aláhúzta, hogy a klímavédelmi fellépés óriási lehetőségeket tartogat az európai vállalatok számára. Mint mondta, erősen fokozni kell a beruházásokat bizonyos technológiák, például a zöld önvezető járművek, az úgynevezett dolgok internete, a mikroelektronika, az akkumulátorok és az okos egészségügy terén.

Az európai ipart védeni kell, de a protekcionizmusra nemet kell mondani, mindössze tisztességesebb magatartást kell megkövetelni a versenytársak részéről, mások mellett szigorítani kell a külföldi befektetések átvilágítását és kölcsönösséget kell teremteni a közbeszerzések piacán - közölte.

A négy nyelven folyékonyan beszélő, tapasztalt politikust kérdezték arról is, hogy miként kívánja ellátni a feladatait egy ennyire sok területet összefogó tárca élén, mire azt válaszolta, hogy soha nem ijedt meg a kemény munkától és a csapata is kiváló.

A szakbizottsági koordinátorok 24 órán belül értékelik a meghallgatást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!