EU-tisztújítás - Bukarest két javaslatot küld a Romániának járó európai biztosi posztra

Külföld, 2019.11.06

Adina Valean és Siegfried Muresan európai parlamenti (EP-) képviselők személyében Bukarest két lehetséges jelöltet is javasol a Romániának járó európai biztosi posztra - közölte szerdán Ludovic Orban kormányfő.

Románia ezzel eleget tesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke elvárásának, aki egy-egy női és férfi jelölt megnevezését kérte a tagországoktól.

Orban az új kormány első hivatalos ülését követő sajtótájékoztatón rámutatott: a kettős javaslatról a kormányülésen jelen lévő Klaus Iohannis államfővel is konzultált, a döntést "közösen hozták".

A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusaiból álló új román kormány az EB-elnök által kiválasztandó jelöltről a bukaresti parlament véleményét is kikéri. Orban azt mondta: a hatályos törvények szerint levélben kéri fel a kétkamarás parlament házelnökeit, hogy szervezzék meg a jelölt (vagy adott esetben mindkét jelölt) meghallgatását a bukaresti parlament szakbizottságaiban.

Arra a kérdésre, hogy Bukarest továbbra is a közlekedési posztra javasol-e biztosjelöltet, vagy azzal is számol, hogy esetleg a (von der Leyen által eredetileg a magyar jelöltnek szánt) bővítési biztosi poszt megszerzésével is számol, Ludovic Orban azt mondta: ha lehetőség nyílik az esetleges cserére, akkor - Klaus Iohannisszal együtt - tárgyalni fog erről az EB megválasztott elnökével.

A bukaresti sajtó eddig biztosra vette, hogy az új kormány az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöki tisztségét betöltő Muresant fogja javasolni. Az EP ipari, kutatási és energiaügyi bizottságát elnöklő, szintén néppárti Valean jelölése némiképp meglepetésnek számít. A PNL-ben húsz éve politizáló Valean - aki Crin Antonescu volt PNL-elnök és korábbi ideiglenes államfő felesége - Románia csatlakozása, 2007 óta tagja az EP-nek, amely 2009-ben az ő jelentését elfogadva hirdetett harcot az unión belüli roaming-díjak korlátozása érdekében.

A korábbi bukaresti kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Viorica Dancila akkori miniszterelnök - akitől október 10-én megvonta a bizalmat a bukaresti parlament - időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott, akiknek a legitimitását a jobboldali román államfő megkérdőjelezte. Brüsszel ezért megvárta, hogy lezáruljon a román belpolitikai válság, és az ország élére kerülő új, legitim kormány jelöljön tisztségviselőt a Romániának járó posztra az Európai Bizottságba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!