EU-tisztújítás - Várhelyi Olivér megkapta az EP illetékes bizottságának jóváhagyását

Külföld, 2019.11.18

Megkapta Várhelyi Olivér hétfőn az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságának jóváhagyását, miután a frakciók koordinátorai kielégítőnek találták az írásbeli pótkérdésekre adott válaszait.

Jaume Duch, a képviselőtestület szóvivője arról számolt be a Twitteren, hogy a külügyi bizottság (AFET) délutáni brüsszeli ülésén meglett a szükséges kétharmados többség a magyar biztosjelölt kinevezésének jóváhagyásához.

Később Várhelyi a mikroblog-szolgáltatón közzétett üzenetében megtiszteltetésnek nevezte, hogy része lehet Ursula von der Leyen megválasztott elnök csapatának, s együtt dolgozhatnak egy erősebb Európa megteremtéséért.

Az EP házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete csütörtökön áttekinti az értékeléseket, ajánlásokat, majd várhatóan hivatalosan is lezárja a meghallgatásokat.

A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor erre november 27-én kerül sor. Ehhez arra is szükség van, hogy megállapítsák, annak ellenére van mód jogilag az új összetételű Európai Bizottság hivatalba lépésére, hogy a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormánya nem jelölt tagot a testületbe.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár egyesek szerint ez sem tartható a hiányzó brit delegált miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!