Európai Bíróság: uniós jogot sértett a lengyel legfelsőbb bírósági törvény

Külföld, 2019.06.24

Nem állt összhangban a közösségi joggal az új lengyel legfelsőbb bírósági törvény, a kényszernyugdíjazásról szóló rendelkezés sérti a bírák elmozdíthatatlanságának és az igazságszolgáltatás függetlenségének elvét - mondta ki hétfőn az Európai Bíróság.

A luxembourgi törvényszék a korábbi főtanácsnoki állásfoglalásnak megfelelően leszögezte, hogy megfelelő garanciákra van szükség ahhoz, hogy a bírák függetlenek lehessenek minden külső beavatkozással vagy nyomásgyakorlással szemben.

"Nem volt igazolható jogszerű céllal a legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedés alkalmazása a már hivatalban lévő bírákra vonatkozóan, ez sérti a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, amely a függetlenségük szerves részét képezi" - írták az ítéletben, az arányosság követelményét is hangsúlyozva.

A tárgyaláson az ügyben kötelezettségszegési eljárást indító Európai Bizottság képviselője kijelentette, noha a jogszabályt tavaly novemberben módosították, nem egyértelmű, hogy ezzel megszűntek-e a jogsértések. Szakértők szerint ezt később állapíthatják majd meg egy újabb eljárás során.

A bíróság tavaly októberben elrendelte a vitatott jogszabály aggályos elemeinek felfüggesztését, s ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére.

A lengyel kormány eleget tett a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezésnek és egy hónappal később a szejm változtatásokat eszközölt a kifogásolt rendelkezéseken.

A törvény korábbi változata értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkorhatárt elérő bírák csak az elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat, amivel sokak szerint az utolsó független bíróság is megszűnt volna rendesen működni Lengyelországban.

A törvénymódosítással azonban a kényszernyugdíjazott bírák igény esetén visszatérhetnek munkahelyükre, a jelenlegi tagok szolgálatának meghosszabbításhoz pedig nincs szükség államfői engedélyre. Az újonnan beiktatott bírák esetében viszont a nyugdíjkorhatár 65 év lesz és kiterjesztés egyáltalán nem lehetséges.

Az utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiatt, hogy - a bírálók szerint - csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!