Évek óta legalacsonyabb szinten a bevándorlás Nagy-Britanniában

Külföld, 2019.08.22

Évek óta legalacsonyabb szintre süllyedt a Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás a márciussal zárult tizenkét hónapban, főként az Európai Unió társországaiból érkezők számának visszaesése miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint az idei első negyedév végéig terjedő egy évben mintegy 612 ezren érkeztek Nagy-Britanniába tartós letelepedési szándékkal, és 385 ezren távoztak végleg az országból, vagyis 2018 márciusa és 2019 márciusa között nettó 226 ezer új bevándorló érkezett. Ez a legalacsonyabb érték a 2013 decemberével zárult egyéves időszak óta - közölte az ONS.

A brit statisztikai hivatal által közölt adatok újfajta kísérleti statisztikán alapulnak, amelynek célja, hogy kiküszöböljék az intézmény által szerdán nyilvánosságra hozott hibákat, miszerint 2016-ot megelőzően éveken át alulbecsülték az Európai Unió társországaiból érkező bevándorlók számát, és vélhetően túlbecsülték az EU-n kívülől érkezőkét.

Az Európai Unión kívüli országokból nettó 219 ezren érkeztek tartós letelepedési szándékkal a 2019 márciusával zárult egy évben. Ez nem sokkal marad el a 2018 szeptemberében mért 236 ezres rekordtól.

Az európai uniós társországokból érkező bevándorlók nettó száma viszont jelentősen, 59 ezerre esett 2018 márciusa és 2019 márciusa között. A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül azonban többen távoztak, mint ahányan érkeztek. Az 59 ezres szám az egyik legalacsonyabb az elmúlt tíz évből - a csúcsérték 218 ezer volt 2015-ben - bár az összehasonlítások pontatlanok az ONS által feltárt hibák miatt.

Az ONS tájékoztatása szerint az európai uniós állampolgárok továbbra is elsősorban munkavállalási céllal érkeznek Nagy-Britanniába, míg az EU-n kívüli országokból jellemzően tanulni mennek a szigetországba.

Szakértők szerint az Európai Unióból érkező bevándorlás az eurózóna 2012-es válsága után erősödött fel. Ennek nyomán a dél-európai országokból is jelentős számban érkeztek munkavállalási céllal, ami hozzájárult a magasabb keresetek miatt érkező kelet-közép-európai munkavállalók számához.

Madeleine Sumption, az Oxfordi Egyetem mellett működő független migrációkutató elemzőműhely, a The Migration Observatory igazgatója szerint a csütörtökön ismertetett becslés azt mutatja, hogy az EU-s bevándorlás a pénzügyi válság előtti időszakhoz közelít, az pedig valószínűtlen, hogy a már Nagy-Britanniában élő európai uniós állampolgárok tömegesen elhagynák az országot, mint ahogy azt sokan jósolták a brit európai uniós tagság várható megszűnése (Brexit) miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!