TV műsor

Ezer helyi románt és magyart támogatna Sepsiszentgyörgy egymás nyelvének tanulásában

Külföld, 2021.03.04

Ezer román és magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyinek kínál támogatást a székely város önkormányzata, hogy egymás nyelvét jobban elsajátítsák, a kurzusokat a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) háromszéki kihelyezett tagozata tartja - jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester.

A helyi Slágerrádió tudósítása szerint az elöljáró bejelentette, hogy a város idei költségvetésében egymillió lejt különítenek el erre a célra, így ezer személynek 1000 lej (mintegy 75 ezer forint) értékű támogatást nyújtanak, hogy a magyarok románul, a románok pedig magyarul tanuljanak. Ez a projekt a helyi magyar és román közösségek közeledését szolgálja a kezdeményezők reményei szerint. A kurzusok célja az, hogy a résztvevők a jelenlegi nyelvismereti szintjükhöz képest egy szinttel feljebb lépjenek és elmélyítsék tudásukat.

Az elképzelés szerint a tanfolyam végén tesztelik a résztvevők nyelvtudását, és akiknek sikerült egy szintet fejlődniük, azok megkapják az önkormányzat által felajánlott támogatást. A tanfolyamra várhatóan nyártól lehet beiratkozni. Az elöljáró szerint a nyelvkurzus a diákoknak és a más városokból vagy külföldről visszatérőknek egyaránt új lehetőséget biztosít.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!