Felmentette a terrorpropaganda vádja alól egy török bíróság az RSF helyi munkatársát

Külföld, 2019.07.17

Felmentette szerdán egy isztambuli bíróság a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet számára folytatott propagandatevékenység vádja alól a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet törökországi munkatársát, Erol Önderoglut - jelentette a Sözcü legfőbb török ellenzéki napilap.

A pernek, amely 2016 novemberében kezdődött el, további két vádlottja volt, két neves értelmiségi, Ahmet Aziz Nesin író-újságíró és Sebnem Korur Fincanci, a Török Emberi Jogok Alapítvány (TIHV) elnöke, igazságügyi szakértő.

Azzal vádolták őket, hogy 2016 májusában részt vettek az Özgür Gündem című kurdbarát napilap egyik szolidaritási kampányában, és ezzel megvalósították a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért fegyveres felkelést vívó PKK propagandáját. A három vádlottra 1,5 és 7,5 év közötti börtönbüntetést kért az ügyészség.

Fincanci a Sputnik News orosz állami hírügynökség török nyelvű kiadásának beszámolója szerint a bíróságon azt mondta: felelős állampolgárokként feladatuk az állam ellenőrzése, ők a feladatukat teljesítették.

Az ítélőszék azzal indokolta a vádlottak szerdai felmentését, hogy nem teljesültek azok a jogi feltételek, amelyek alapján tetteik bűncselekménynek minősíthetők.

Önderoglut, Fincancit és Nesint 2016. június 20-án helyezték előzetes letartóztatásba, majd feltételesen szabadlábra kerültek. Az eset Törökországban és külföldön is tiltakozási hullámot váltott ki.

Törökországban a 2016. július 15-ei puccskísérlet után rendkívüli állapotot vezettek be, amelynek keretében a kormányzat két éven keresztül törvényerejű rendeletekkel irányította az országot. Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint az ankarai vezetés arra használta fel a helyzetet, hogy leszámoljon a máskéntgondolkodókkal. Az Özgür Gündemet 2016 augusztusában ugyancsak törvényerejű rendelettel tiltották be.

Az Európai Unió szerint a török terrorellenes törvény túl tágan értelmezi a terrorista, terrorpropagandista fogalmát, így az sokszor újságírókra, egyetemi tanárokra, üzletemberekre és politikusokra is ráhúzható.

Recep Tayyip Erdogan államfő egyszer kijelentette, hogy a terrorizmus nem magától terem, "kertészei" a vezércikkírók, véleményvezérek.

"Ezek a kertészek azok, akiket az emberek gondolkodónak tekintenek. Az újságjaikban megjelenő vezércikkeikkel öntöznek. Egy napon pedig terroristaként jelennek meg az ember előtt" - hangoztatta Erdogan.

A Törökországi Újságírók Szakszervezetének (TGS) legfrissebb, július 16-ai adatai alapján 134 újságírót tartanak börtönben az országban.

Az RSF sajtószabadság-listáján Törökország 180 ország között a 157. helyen áll.

A PKK-t, amely 1984 óta harcol az ankarai központi hatalom ellen, Törökországon túl az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti. A konfliktusban már mintegy 50 ezren vesztették életüket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!