Felmérés: Oroszország állampolgárainak csaknem kétharmada ortodox kereszténynek vallja magát

Külföld, 2019.08.14

Oroszország állampolgárainak 63 százaléka ortodox kereszténynek vallja magát - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet szerdán közölt felméréséből.

A felekezet követőinek 86 százalékát megkeresztelték, 66 százalékukat a szüleik vagy más rokonaik döntése alapján. A megkérdezettek 34 százaléka úgy vélekedett, hogy a megkeresztelkedés kérdésében az érintettnek felnőtt fejjel kell döntenie. Az ekként gondolkodók aránya a 18 és 24 év közötti korosztályban 59 százalékos.

A VCIOM szerint a megkérdezett orosz állampolgárok 5 százaléka mohamedánnak, 1-1 százaléka pedig katolikusnak és protestánsnak vallotta magát. A válaszadók 6 százaléka azt mondta, hogy hívő, de nem tartozik egyetlen felekezethez sem.

Az oroszok 15 százaléka nem hívő. Ez az arány a 18 és 24 év közötti korcsoportban 37 százalék.

Kirill Rogyin, a VCIOM-nak az államhatalom szerveivel folytatott együttműködésért felelős igazgatója szerint a számok "általánosságban a hit és ezen belül az ortodoxia válságának erősödő trendjét" tükrözik, különösen az úgynevezett "Z-nemzedék" - a 90-es évek közepéről az évezred első éveiig született fiatalok - körében. Rogyin rámutatott, hogy ennek a "csaknem teljesen digitalizált" és "új kommunikációs realitásban élő" korosztálynak a körében jelentősen megugrott az ateisták részaránya, és csaknem harmadára csökkent az ortodoxoké.

A felmérést július 26-án egy 1600 fős felnőtt országos reprezentatív mintán végezték el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!