Fico: az uniós tagállamok véleményének tiszteletben tartására van szükség

Külföld, 2017.04.24

Az Európai Unióban (EU) az egyes tagállamok véleményeinek kölcsönös tiszteletben tartására van szükség, mert ez jelenleg hiányzik, de hagyományos európai alapértékként a jövőt kell jelentse - állapította meg Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn Pozsonyban, az EU-tagállamok parlamenti elnökeinek találkozóján elmondott beszédében.

A tavaly decemberben befejeződött soros szlovák unós elnökség utórendezvényeként tartott találkozón egyebek mellett olyan témák kerültek terítékre, mint a terrorizmus elleni küzdelem és a migráció, illetve a nemzeti parlamentek perspektívái és az EU szerepe a nemzetközi politikai színtéren.

Robert Fico a megnyitón az EU és az európai társadalom jelenlegi állapotáról beszélt. Elmondta: Európa a legjobb élettér, ennek ellenére látni kell, hogy a lakosság, az európai társadalom előtt az EU mindinkább veszít tekintélyéből, aminek kapcsán fel kell tenni az ennek okaira vonatkozó kérdéseket.

"Nem lustult-e el az EU, nem szeretett-e bele önmagába (...) nem veszít-e tekintélyéből, amikor fontos, egyebek között külpolitikai kérdésekben nem tud közös nevezőre jutni?" - tette fel a kérdést a szlovák miniszterelnök. Hangsúlyozta: az EU jövőjét és a kérdésekre adható válaszokat az egyes uniós tagországok és véleményeik kölcsönös tiszteletben tartásában látja, abban, hogy visszatérjen a véleményi sokszínűség, amely hagyományos európai alapérték.

"Mindig is tiszteletben tartottam a más nézeteket és hagyományokat. Kérem ezért, használjuk ki ezt a sokféleséget arra, hogy az életünkbe visszatérjen az európai szellem" - mondta Robert Fico, aki szerint amennyiben ez megvalósul, és az emberek is megértik ezt, nem kell aggódni az EU jövőjéért.

Európa meg akarja védeni saját állampolgárait, s erről a szándékáról most egy erőteljes jelzést küld - jelentette ki Antonio Tajani az Európai Parlament (EP) elnöke a tanácskozás első szünetében Andrej Dankóval, a szlovák parlament elnökével, a találkozó házigazdájával közösen tartott sajtótájékoztatón. Ezen Tajani a tagállami parlamentek közös - az Europol ellenőrzésére létrehozott - ellenőrző csoportjáról beszélt, amellyel, mint mondta, Európa elkötelezte magát a terrorizmus elleni közös küzdelem mellett.

Az EP elnöke hangsúlyozta az EU egysége megőrzésének fontosságát is, ezzel összefüggésben a tanácskozás témái közül a migrációt, illetve a terrorizmus és a munkanélküliség elleni küzdelmet említette. Úgy vélekedett: a migrációhoz kötődő kihívások hatékony megválaszolásához "több Európa kell", s a további kérdésekre is hatékonyabb válaszokat lehet adni együtt, mint tagállami szinten.

Az EU egysége nélkül még annak legnagyobb tagállamai sem képesek arra, hogy súlycsoportjukon belüli konkurenciát jelentsenek a világ nagyhatalmainak - emelte ki Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke, aki szerint kétségtelen, hogy az EU-ra nehéz idők várnak, de az unió előtt álló kihívásokra egységes választ kell adni, mert az EU nem engedhet meg magának, hogy Nagy-Britannia után újabb tagállam váljon ki az unióból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!