Gyilkosság áldozata lett Szlovákiában egy tényfeltáró újságíró és élettársa

Külföld, 2018.02.26

Feltételezhetően a munkájával összefüggésben gyilkolták meg azt a fiatal szlovák újságírót és élettársát, akiknek holttestét vasárnap éjjel találta meg a rendőrség nagymácsédi (Velká Maca) otthonukban - jelentette be hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány. A kettős gyilkosság felderítéséhez vezető információkért egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel a szlovák kormány.

A meggyilkolt Ján Kuciak, aki az aktuality.sk szlovák hírportálnak dolgozott, tényfeltáró újságírással, azon belül leginkább adócsalással összefüggő bűnesetekkel foglalkozott. Pozsonyi sajtóinformációk szerint az újságírót korábban megfenyegették.

A 27 éves férfi és barátnője holttestét családi házukban találta meg a rendőrség a galántai járásban lévő Nagymácsédon, miután a nő családjától bejelentést kaptak arról, hogy napok óta nem tudják elérni a lányukat, akivel legutóbb múlt csütörtökön beszéltek. A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint mindkettőjük halálát egy-egy lövés okozta, a férfit a mellkasán, a nőt a fején érte a lövedék.

Tibor Gaspar a sajtónak elmondta: az elkövetés körülményei azt mutatják, hogy előre eltervezett gyilkosságról van szó, s ennek alapján, valamint a meggyilkolt Ján Kuciak munkaköréből adódóan és néhány, a nyomozás menete miatt jelenleg nem részletezhető megállapításból kifolyólag azt valószínűsítik, hogy a gyilkosságok indítéka a férfi újságírói munkájával lehetett összefüggésben.

Arra a kérdésre, hogy a házba erőszakkal hatoltak-e be, a rendőrfőkapitány a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt. Azt azonban elmondta, hogy a gyilkossághoz használt fegyvert eddig nem találták meg.

A kettős gyilkosságot - amellyel kiemelt terjedelemben foglalkozik a szlovákiai média - az országos rendőrfőkapitány Szlovákiában "példátlan támadásnak" nevezte. Ugyanakkor megjegyezte: a részleteikben nem ismertethető körülmények arra utalnak, hogy egyedi esetről van szó. Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, az eset felderítésére a lehető legnagyobb erőket összpontosítják, annak kivizsgálásán a járási és a megyei rendőrséggel a nemzeti bűnüldözési ügynökség (NAKA) is együttműködik majd.

A gyilkosságot a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, több szlovákiai politikai párt, sajtóorgánumok és más szervezetek is nyilatkozatban ítélték el, az ügy mielőbbi kivizsgálását sürgetve. Robert Fico szlovák kormányfő azt írta állásfoglalásában, hogy ha bebizonyosodik, hogy Ján Kuciakot a munkájával összefüggésben gyilkolták meg, akkor az eset a szlovákiai sajtószabadság és a demokrácia elleni példátlan támadás lenne. Az eset mielőbbi kivizsgálását sürgetve egyúttal elutasította, hogy az ellenzék politikai tőkét kovácsoljon a tragédiából.

Ugyancsak elítélő nyilatkozatot adott ki Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője, aki a gyilkosság miatt érzett megdöbbenésének adott hangot, és felszólította a szlovák hatóságokat, hogy "teljes körűen, átlátható módon és gyorsan" vizsgálják ki az ügyet, és állítsák bíróság elé az elkövetőt és a felbujtót. "Ez mindeddig példátlan gyilkosság Szlovákiában. Megdöbbentette az állampolgárokat és a média közösségét, és sújtja a mi irodánkat is, mert Kuciak a partnerünk volt számos esetben" - írta.

A kettős gyilkosság ügyében a szlovák főügyészségen hétfőn rendkívüli egyeztetést tartottak a miniszterelnök, a főügyész, a belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány és a titkosszolgálat (SIS) vezetőjének részvételével. Robert Fico az egyeztetést követően bejelentette: az ügy kivizsgálására külön csoportot hoznak létre a főügyészség, a különleges ügyészség, a belügyminisztérium, a rendőr főkapitányság és a titkosszolgálat képviselőinek részvételével.

Robert Fico bejelentette azt is, hogy a kormány egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánl fel a kettős gyilkosság felderítéséhez vezető információkért. Szlovákiában még soha nem ajánlottak fel ilyen magas nyomravezetői díjat, s arra sem volt példa, hogy a felajánlást maga a kormány tegye meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!