Három éven át tartó országos környezetvédelmi ellenőrzés indulhat hamarosan Kínában

Külföld, 2019.06.27

Hamarosan elkezdődhet Kínában a környezetvédelmi szabályok betartását vizsgáló újabb, országos ellenőrzés, az illetékes hatóságok már csak Peking utasítására várnak - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Csaj Csing ökológiai és környezetvédelmi miniszterhelyettes.

Csaj elmondta: az idén kezdődő vizsgálat három évig tart majd, és elsősorban az állami kézben lévő cégeket, valamint a kormányhivatalokat ellenőrzik, 2022-ben pedig felülvizsgálatot tartanak a már ellenőrzött vállalatoknál és intézményeknél.

Az ellenőrzések előző szakaszában több ezer tisztviselőt vontak felelősségre, közülük sokak ellen vádat is emeltek. A környezetvédelmi minisztérium ráadásul a múlt hónapban számos céget, köztük a legnagyobb állami cégek leányvállalatait vádolta meg azzal, hogy túllépik a megengedett szennyezési küszöböt.

Peking 2015 végén állított fel a központi kormányzat közvetlen irányítása alatt álló környezetvédelmi ellenőrző csoportokat, amelyek országszerte azt vizsgálták, hogy mennyire tartják be a vállalatok és intézmények a környezetvédelmi előírásokat. Az ellenőrzések szúrópróbaszerűen, előzetes figyelmeztetés nélkül zajlanak, az ellenőröknek pedig jogában áll a helyi kormányzatok bármilyen rangú tagjait számon kérni a környezetvédelmi előírások betartását illetően.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!